2015. március 18., szerda

Rántott husi

Nálunk otthon vasárnap mindig húsleves és rántott hús volt az ebéd. Hol rizzsel, hol krumplival. A leves készült disznóhúsból, csirkéből, tyúkból, néha marhahús, velőscsont is volt benne. A rántott husi lehetett csirke (mi úgy mondtuk, rántott csibe), disznó, mindegy volt.
Ami megmaradt, azt anyu a sütőbe tette, délután meg rájárhattunk. Legendás volt vasárnap délután négykor a Disney-sorozat, biztos, hogy filmek között kiszaladtunk és haraptunk a husiból és ettünk hozzá egy kanállal a köretből. Főleg, ha borsós rizs volt. Csak úgy, ahogy ott volt.

Onnan jutott eszembe, hogy hétvégén Kati barátnőméknél ebédeltünk. Hirtelen állítottunk be, a húsból így rántott hús lett. Ami megmaradt, a tányéros szekrénybe tette, uzsonnára szánva. És ő is tudja, hogy az a rántott husi, amit már megcsap a hűtő hidege, már nem az igazi. :)

2015. március 2., hétfő

Párbeszéd

Különös párbeszéd zajlott felettem a villamoson. Pontosabban csak a felét hallottam, mert telefonbeszélgetés volt. Két mondat volt nagyon érdekes:

- És, esküvő?
- (nem hallottam, de csak egy vagy két szavas válasz lehetett, mert hamar jött a következő kérdés:
- Mi, kecskétek született?

Még nem jöttem rá, mit mondhatott az a másik egyén a telefon túloldalán... :)