Függőség

Ismerősi körben számos olyan pár van, ahol a pasi azt mondja a kedvesének, ne dolgozz, maradj otthon, foglalkozz a gyerekekkel, majd én eltartalak benneteket. Nyilván a kedves is nyitott erre a fajta élethelyzetre, kettőn áll a vásár. 

Én egyik felet sem értem. 

A nőnek szellemileg és érzelmileg is kielégítő, ha "csak" a gyerekek és a háztartás a feladata? Az anyagi függés nem zavarja? Persze, a gyereknevelés is komoly munka, de azért mégis. Ha felnőnek a gyerekek és már nem igénylik a szoros anyai gondoskodást, akkor mi lesz? 

A férfi miért szeretné, ha függene tőle a nő? Miért jó az neki, hogy a gyerekeken kívül kevés más inger éri? Ha amiatt szükséges többet dolgoznia, mert ő az eltartó, nem lenne jobb, ha inkább kevesebbet dolgozna, a nő is visszatérne keresőnek, viszont a férfinak is több szabadideje lenne és így jobban ki tudja venni a részét az otthoni teendőkből? Mi van, ha történik valami, betegség, munka elvesztése, válás?

Árnyalja a helyzetet, ha több gyerekről van szó és nagyszülői segítség sincs. De valószínűleg az sem lehetetlen történet.

Olyan ismerőseim is vannak, ahol megtehetnék, hogy a nő nem dolgozik, mert a férfinek stabil, jól jövedelmező vállalkozása vagy állása van, több (legalább két gyerek), mégis szeretne dolgozni a nő. Nem vezető, nincsenek nagyratörő ambíciói, egyszerűen csak más ingerre is vágyik, mint ami a családhoz kötődik. Ezt valahogy egészségesebb felállásnak érzem. De kinek a pap, kinek a paplan.

Liftezés

A babakocsival helyenként ügyetlen vagyok. Már ha ügyetlenkedésnek lehet nevezni, hogy lépcsőn fel-le és mozgólépcsőn fel-le nem nagyon tudok vele közlekedni. Igaz, nem is töröm magam, hogy megtanuljam, szerintem cirkuszi mutatvány bármelyik. Erőművész vagy bohóc szám. 

A piacon a múlt héten bénáztam a mozgólépcsőn, kész horror volt. Márpedig ha málnát szeretnék venni, valahogy fel kell jutni az emeletre. Ma körbejártuk V-vel az egészet, rámpát és/vagy liftet keresve. Végül a biztonsági őr segített, merre van a lift. Ami igazából teherlift, de oda se neki. Tábla jelzi, mit hogyan lehet benne szállítani. Élő halat zárt tartályban. A lényeg, hogy elhárult az akadály (ami nem is volt, csak én nem tudtam), mehetünk piacozni :) Már ha apu és anyu épp nem küld otthonról finomságokat, és venni kellene. Holnap például kapunk otthonról mindenféle jót :)

A családról

Kaptam egy könyvet Lillától, szerintem (és nem bántásként) évek óta ott várakozott a polcon, ők is biztos kapták. Most számunkra lett aktuális a téma, így nekünk ajándékozta. Az a fajta könyv, amit nem vettem volna meg, sőt, valószínűleg bele sem lapoztam volna. A címe: Hogyan ne legyünk tökéletes család. 

Ráérős időmben elolvastam, és meglepően jó volt. Valahogy hasonlóan gondolkodom én is, ahogy a könyv írja.

Ilyeneket ír: " Az apák számára az okoz gondot, hogy ráébredjenek a szerepükre, az anyák pont fordítva vannak ezzel: meg kell előzniük, hogy belevesszenek az anyaszerepbe. Ha elveszíted a saját személyiségedet, nagy a veszélye annak, hogy a gyerekeken keresztül próbálod kiteljesíteni, rájuk vetíted ki a saját becsvágyadat. [...] Az anyaság másik aggasztó hatása [...], hogy időnként olyan emberekre is ráerőlteted az anyai gondoskodást, akik egyáltalán nem akarják, illetve nincs rá szükségük. Például a férjekre."

Nekem már eddig is igényem volt arra, hogy legyen "énidőm", szerencsére V olyan klassz baba, hogy tudok is mellette időt szakítani magamra. L pedig támogat benne, hogy ha szeretnék, csináljak saját programot. Ilyen még csak kétszer volt (vagy inkább már kétszer, lévén hogy V is most lesz csak két hónapos). 

Arra már tudatosabban kell figyelnem, hogy L-t ne apának szólítsam lépten-nyomon vagy ne így emlegessem, hanem a nevén. És őt is próbálom rávenni, hogy ne kizárólag anyának szólítson engem. Egyelőre neki nehezebben megy. 

Az anyáskodás, nos, igen. Ügyelek arra, hogy ha ő nyugtatja-pelenkázza-szórakoztatja V-t, akkor csak mérsékelten szóljak bele és adjak instrukciókat. Azzal szerencsére nincs gond, hogy gyerekként kezelem-e. A reggelijét eddig is megcsináltam (klassz szendvicsek), ezután is megfogom. Ha megkérem a bevásárlásra, rá bízom, miből mit vesz, hacsak nem ragaszkodom valaminél konkrét márkához, egyébként nincs szájbarágás. Eddig sem szóltam, van-e nála sapka, zsebkendő, köszönjön szépen a néniknek, továbbra sem fogok. 

Remélem, ezeket ő is így érzi, és nem én látom torzan önmagamat :) Ha pedig mégis, csak szólni fog...

Szuper Szendvics Csütörtök, újra

Jelentem, már átkúszott más napokra is a Szuper Szendvicsezés. Rendszeresen készítek füstölt sonkás, aszalt paradicsomos, madársalátás szendvicset, tuti siker. A tojásos és tojáskrémes variációk is bejövősök. Amivel mostanában újítok: ahány szendvics, annyi fajta. Így az első után nem tudható, mi lesz a következőkben.

Az őszi körte-szilva-szőlő után végre kiegészülhet az uzsonnás csomag szezongyümölccsel, kis dobozban, darabolva. L jól van tartva :)

Piknik

Először is, BOLDOG APÁK NAPJÁT :) 

Úgy kezdődött, hogy vendégeink voltak, lementünk velük a játszira. Vendégbarátok elől, utánuk L, kezében vendégbarátok kislánya, én pedig mentem utánuk V-vel babakocsival. Amikor zártam volna be az ajtót, nem fordult el a zárban a kulcs. Hmmm, L kulcsa bent maradt, belülről. Máskor viszi magával és/vagy megnézem, nincs-e benn belülről és/vagy megkérdezem, van-e nála kulcs. Most egyik sem történt. Felhívtunk egy lakatost, közben mentünk a játszira. Amikor V éhes lett, letelepedtünk egy fa alá árnyékba, V piknikezve ebédelt ciciből. Pelus szett mindig van a babakocsiban, így ezt is el tudtuk végezni. Mire minden meglett, megjött a lakatos. Kaland, apák napján :)

Coach

Marha felkapott dolog lett. Business és life coaching. Az üzletit értem, sőt, azzal már jópár évvel ezelőtt találkoztam, akkoriban még egyedinek számított. A munkahelyemen, egy német tulajdonú cégnél, coachingolták a magasabb szintű vezetőket. Árnyékként követte a coach a delikvenst, figyelte a kommunikációját, a viselkedését. A szakmaiságot természetesen nem. Aztán átbeszélték, hogy mi a jó és mi a fejlesztendő a vezetői magatartásában. Több etapban zajlott a fejlesztés, és valóban érezhető eredménye volt.

A life coaching kifejezést könyvekből már ismertem. Meg olvastam számos személyiségfejlesztéssel foglalkozó könyvet, melyek nem nevezték így a dolgot, de gyakorlatilag erről szóltak: hogyan legyen sikeresebb, boldogabb, harmonikusabb az "én", a magánélet, a párkapcsolat. Amikor épp nem voltam jó passzban, jártam egy lányhoz, aki rendbe tette a lelkemet, a világhoz való hozzáállásomat. Ő nem coachnak nevezte magát, hanem lélekgyógyásznak, és a keleti irányzatokban hitt. Sosem mondta meg, hogy mit csináljak, hanem remek kérdéseket tett fel, én magam adtam rájuk választ és találtam magamra. Sok sírás kísérte, de ez már csak ilyen.

Manapság lépten-nyomon coach-ok bukkanak fel, meg életvezetési tanfolyamok, kineziológusok, angyalműhely. A pszichológusok mehetnek a süllyesztőbe, az egyébként is olyan degradáló, a coaching és társai viszont menő. Tanfolyamok, workshopok, megmondóemberek. Brrr...

Pár dolgot nem értek.

Ennyi okos ember van, aki megmondja vagy rávezet, hogy mit hogyan? Mennyire hitelesek ezek az emberek? Milyen az ő életük?

Ennyi defektes felnőtt ember van, aki nem tudja, mit, hogyan? (Leszámítva azokat, akik tényleg valami krízises esnek át, szakítás, haláleset, munkanélküliség, mert az tényleg a gödör mélye, ahonnan nehéz egyedül kikecmeregni.) Baráti, barátnői beszélgetések, olvasás, kicsit magunkat kívülről nézés, elmélyülés, az már nem segít? Új iparág alakult.

Mi ez a nagyfokú bizonytalanság az emberekben, hogy nem képesek az életüket kordában tartani? Irreális álmok, céltalanság, párkapcsolati problémák, versenyszellem, karriervágy, a rengeteg, számomra érthetetlen okokból szingli nő és férfi párkeresési gondjai, felszínesség, igyekezet azon, hogy fontosnak és különlegesnek tűnjünk. Miért alakult így?

Miért nem az oktatási rendszer része a lélekkel való foglalkozás (na meg a pénzügyi tudatosságra nevelés, de ez más téma)? 

Saját környezetemben is sok példa van arra, hogy nem működik a magánélet, beleértve azt is, hogy vagy kínlódnak valakivel vagy nincs senkijük. De leginkább nincsenek jól magukkal. Okoskodni nem szeretnék, de jó lenne segíteni. Sokszor talán már az is elég lenne, ha valaki megrázná őket, hogy ember, ébredj, vedd észre, hogy ... És itt különbözőképpen lehetne folytatni. 

Én szorítok mindenkinek, és ha igény van rá, beszélgetek. 

Utóirat: 
L szerint mindig is voltak problémái az embereknek, hasonlóak, mint most, csak mivel mi még kiscsikók voltunk, nem vettük észre. 

Utóirat 2: 
de legalább ezek az emberek, akik coachhoz fordulnak, felismerik, hogy valami nem OK és segítséget kérnek

Sírás

Ma voltunk csípőszűrésen. Kedves (és jóképű és fiatal, értsd, velem korbeli) dokik fogadtak, akik irtó aranyosak voltak a babákkal, tekergették a babák lábát, türelmesek voltak és gyengédek. V sírt közben. Nyugtatgattam.
És akkor arra gondoltam, hogy vajon miért nem mondom neki, hogy ne sírj. Nyilván azért sír, mert valami nem esik jól neki, vagy nem tetszik a környezet, vagy fura rezgések vannak a levegőben. Ezért tényleg az a jobb, ha azt mondom, hogy nemsokára vége, kitartás. És akkor az is eszembe jutott, hogy nem is szoktam azt mondani neki, hogy nem kell sírni, amikor sír. Megnyugtatni kell és beszélni hozzá. Megtalálni a sírás okát és azt megszüntetni. Pici babánál és nagyobb gyereknél is. Még felnőtteknél is. A sírás önmagában jó, csak az nem, ami miatt van.

Igazság

Szeresd olyannak a testedet, amilyen. Valószínűleg azt gondolod, hogy nem tökéletes és igazad is van, de gondolj arra, hogy a helyzet csak rosszabbodni fog.

Nem magamtól találtam ki, egy könyvben olvastam. De attól még igaz. Szóval ha nagy a feneked, megereszkedett a melled, no para, lesz még olyanabb :) 
Persze azért praktikus egy kis mozgással, egészséges étkezéssel és kiadós alvással ellene menni a természetnek.
:)

Fellépés

Tegnap fellépésünk volt L-lel. 

Október óta járunk társastánc tanfolyamra, most volt a tánciskola évadzáró gálája, ahol minden csoport, a piciktől a felnőttekig, bemutatta, mit tanult, nagyjából két-két koreográfián keresztül. A mi csoportunk fellépése kérdéses volt, mert másfél hónappal ezelőttig még nyolc párból állt a csoport, egy héttel a gála előtt pedig csak három maradt belőle. Átmenet nem is volt, merthogy óra sem volt, köszönhetően annak, hogy nem jött össze a minimális létszám az óra megtartásához. Nekünk felmentésünk volt, mert ebben a köztes időben szülni mentem. De négy hét után ismét táncra kész voltam, mentünk is órára, hogy a fellépésre még tudjuk gyakorolni. És utána otthon is gyakoroltunk, talán az alsó szomszéd sem vette zokon.

A fellépés napján először főpróba volt, a színpadon letáncoltuk a számunkat, átvettük a közös táncokat és a tapsrendet. Mindeközben a gyermek? Barátok vigyáztak rá az előtérben. Volt kajája, tiszta pellus, és sok-sok gondoskodás. Persze mi is ott voltunk körülötte, nem hagytuk teljesen "idegenekre". Szóval jó fej volt V, pedig délután 4-től a gála végéig, majdnem este 10-ig tartott ez a hajcihő. Előző héten a táncon a játszószőnyegén nézegetett, azaz azt a három órát is türelmesen végigvárta, pedig hangos volt a zene és lábak cikáztak tőle nem messze.

Nagyon élveztem, élveztük a gálát, ügyesek voltunk. És az egész évi táncot is élveztük. Végig pocakkal, egyre nagyobbal. Hálás vagyok L-nek, hogy velem volt :)

A tánciskola pedig? Südi Iringó Táncstúdió. Ajánlom sok szeretettel :)

Megjegyzem, amellett, hogy a tánc jólesik testünknek, lelkünknek, remek embereket ismertünk meg :)