Hálaadás

Amerikai ünnep, minden évben november negyedik csütörtökén (Kanadában október második hétfőjén). Összejönnek a családok, barátok és együtt ünnepelnek. Hagyományosan sült pulykát fogyasztanak és a hálát mondanak az év áldásaiért. 

Az ünnep eredete:

Már Amerika felfedezése előtt is ünnepeltek az indiánok ebben az időszakban: akkor még a hálaadás aratási ünnep volt. Egy elbeszélés szerint azonban a Pilgrimek ünnepe ez. Amikor 1620-ban Amerikában partra vetődtek, rossz oldalon kötöttek ki. Útirányuk Virginia volt, ahol a telek rendkívül enyhék, ám a kapitány eltévesztette az irányt, a Massachusettsben kötöttek ki. Induláskor még 38 hajójuk volt, ám a zord vizeken ennek fele odaveszett. Amikor partra értek, már csak néhány férfi, és csupán négy nő maradt életben.

Nem értettek a földműveléshez, ám az időjárás túl hideg volt ahhoz, hogy bármilyen módon is élelemhez jussanak. Már az éhhalál szélén álltak, végül kérték az addig ellenségnek tekintett indiánok segítségét, akik kukoricamagokat ajándékoztak az idegeneknek, s megtanították őket a földművelésre.

Az első nehéz esztendő után a Pilgrimek egy három napos lakomára hívták meg az indiánokat, hogy hálát adjanak a segítségükért, s az Úrnak a túlélésért. Ez volt az első Hálaadás. Az asztalra ekkor még több szárnyas, angolna, s kukoricakenyér került, melyet sörrel fogyasztottak.

Később, 1863-ban Abraham Lincoln nemzeti ünnepé nyilvánította hálaadást. A tizenkilencedik században divatos és egyben praktikus volt ezen a napon megtartani az esküvőt, ma már inkább az eljegyzéseket időzítik erre a jeles napra. A hálaadás kétségtelenül az összes amerikai ünnepe, hiszen vallástól teljesen független.

(forrás: http://www.kislexikon.hu/halaadas_unnepe.html)

Ez egy olyan ünnep, amit átvehetnénk. (Nálunk otthon mondjuk van hasonló dolog szilveszterkor, a mise, év végi hálaadásnak is nevezik.) De vajon milyen gyakran adunk hálát Istennek, a Gondviselésnek, az Angyaloknak, a Sorsnak, ki-ki hite szerint, azokért a jókért, amit kaptunk, és a rosszakért, ami jutott? Persze ehhez tudatosítanunk kell, hogy valóban milyen jók történnek velünk vagy vesznek körül, és elfogadunk, hogy a rosszat hogyan értékeljük és tanuljunk belőle. Sokan nem is tudják, mi mindenért adhatnának hálát. Tényleg annyira pocsék az életünk? Nem hiszen...
Pár éve jártam egy tanfolyamra (http://www.misztikakincs.hu/, Tudatos teremtés), ott tanultam meg, hogyan gondoljam át a jókat-rosszakat és adjak hálát. Nekem működik.

Egy nap úgy, mint rég

Az egyik napom mostanság nagyon hasonlóan telt (vagy végződött), mint ahogy sok-sok nap egészen két évvel ezelőttig. Amikor még teljes állásban dolgoztam: vezető, projektvezető és szakértő voltam egy személyben. Egész napos pörgés, intézkedés, szervezés, delegálás, számonkérés, utasítás, döntések. Nem is nagyon volt idő, no meg kedv és energia máshoz. Még munka után sem. Akkor is az aznapon és a másnapon járt az agyam, mintha nem tudnék  kikapcsolni. Ilyen volt ez a péntek is, helyettesítettem a projektvezetőt. A nap végére rettentően elfáradtam és rádöbbentem, hogy pont így éreztem magam évekig. Akkor az mindennapos volt. 

Ez úgy két éve megváltozott. Egyszerű szabadúszó tanácsadó lettem, csak annyi munkát vállalok, ami mellé még befér az énidő, az idő L-lel, barátokkal, házimunka. Kiegyensúlyozott és kipihent vagyok. Van gondolatom arra is, hogy mit süssek, találkozókat hozzak össze, és így van lehetőség, hogy történjenek velem "dolgok". Ha csak az otthon és a munkahely között ingázunk, fizikailag és gondolatban is, abba nehéz, hogy más is beleférjen. Nehéz, hogy észrevegyük, mi történik bennünk, a barátainkkal és a külvilágban.

Azt szeretem, ahogy most van :)

Édes szerelmesek

Egy fiú és egy lány ült egymással szemben a villamoson. 16-18 között lehettek. Mindketten nagyon helyesek voltak, meg magasak, de ez nem számít. A lány leszállt, előtte finoman megsimította a fiú kezét. A villamos elindult. A fiú kereste a tekintetével a lányt, arcán izgatott várakozás, kezdődő mosoly, vajon mikor pillantja meg. Megvan! Széles mosoly, integetés. Kanyarodás közben végig követte szemével a lányt, gyengédséggel, széles mosollyal és boldogsággal arcán.

Zokon vettem, de miért is?

Jó dolgok történnek velünk. Örülünk, sőt, boldogok vagyunk. Ezt megosztottam barátnőkkel is, ők is örültek. És utána azt vártam, hogy időnként felhívnak. Sok barátommal, barátnőmmel leginkább én szoktam őket hívni, valahogy így alakult. Rugalmasabb az időbeosztásom, nincs annyi dolgom, ahogy mondani szokták. Szóval azt vártam, hogy innentől majd ők hívogatnak. Egyikük a facebookon írt rám, egy másik sms-t szokott küldeni, késő este. Ezt zokon vettem, meséltem is L-nek, hogy ugyan úgy fogok válaszolni nekik, ahogy ők indítják a dolgot: ugyan azon a csatornán és hasonló részletességgel. 

Mígnem tegnap este, épp mentem valahova autóval, bevillant egy gondolat. Miért is várom el, hogy én legyek nekik a világ közepe? Van családjuk, gyerekeik, bizonyára gondjuk is. De ettől még tuti, hogy gondolnak rám! Miért kellene változnia annak, hogyan kerestük egymást?

Nyomban meg is írtam az egyiküknek, Edinának. Vele amúgy is szoktunk nagyon részletes e-mail-t írni egymásnak, pont azért, mert beszélgetni, telefonálni valahogy nehezen jön össze. Úgyhogy leírtam neki, hogy meg voltam haragudva, de rájöttem, hogy ok nélkül és ne haragudjon. Beszámoltam hosszan, mi minden történt velünk az utóbbi időben, mik várnak ránk, kérdezgettem róla, róluk. 

Katit a hétvégén fogom felhívni. Hát persze, hogy késő este ír sms-t! Három édes gyerekük van, a pici nemrég múlt 1 éves, egész nap pörög a család és háztartás körül. De egészen biztos, hogy gondol rám is napközben.

Szóval most megnyugodott a lelkem. Vigyázok a barátaimra, nehogy már ilyen butaság miatt távolodjunk el egymástól.

Tükröm

Igenis, jók az emberek. Én megint találkoztam eggyel. 

Autóval indultam el valamelyik reggel (éppen sok-kilométeres kötelező szervizre), amikor látom, hogy le van törve az autó bal tükre. Húha! Aztán észrevettem egy papírt a szélvédőn. Női írás volt, telefonszám, elnézéskérés. 

A szervizben megbeszéltük az emberrel, hogy miket kérdezzek meg (hol van a kötelezője a hölgynek), a hölgy nagyon kedves volt, elismerte a károkozást, elmesélte, hogy történt. Megbeszéltük, hogy hétfőn (péntek volt) beszélünk, hogy mikor töltjük ki a kék-sárgát. A szervizes ember így hívta a kárbejelentőt. Biztos ez a beceneve :)

Kaptam tükröt (a borítása nélkül, mert az még fényezni kellett, meg hát a kék-sárga sem volt meg), kedden találkoztunk a hölggyel, kitöltöttük a lapot, minden sínen volt. 

Igaz, volt még két utam a szervizbe (ami ráadásul a város teljesen másik felén van), de meg tudtam viszonylag könnyen oldani, ráadásul van bérletem és még könyvet is tudtam közben olvasni. Szóval egy sima ügy lett.

Akinek meséltem, mind meglepődött, hogy ők még ilyet nem hallottak, hogy kárt okoz valaki és meghagyja a számát. Pedig van ilyen :) Jók az emberek :)

Sushi

Tegnap barátok voltak nálunk, nagyképűen mondhatnám, hogy japán esten, de azért túlzás lenne.

Innipukkin sushi-nak neveztük az estét, mert ennek a társaságnak egy része épp nyaralgat melegebb helyeken. Mialatt Izlandon a Vestmannaeyjar szigeten épp zajlik egy zenei fesztivál, Reykjavíkban "ellenbuli" van Innipukkin, azaz a városban maradók néven.

Valahogy felmerült, hogy csináljuk sushit. Mi L-lel csináltunk már, szóval nem volt újdonság. Én bevásároltam, L hozta a halat (úúú, de szép lazacot és vörös tonhalat...). Csináltam miso levest is, igaz, a tervezettnél kevesebb moszattal, mert kicsit bizarrul nézett ki. Szerintem ízre viszont marha jó.

Tekertünk mindenféle sushikat, és nem tudom, hogyan, de rengeteg alapanyag maradt. A halból lesz a holnapi ebéd. Szerintem a rizs nem sikerült jól, mert nem volt teljesen puha és az íze sem lett elég jó, de majd legközelebb. A többieknek ízlett.

Volt desszert is, tiramisu. Nem éppen japán, de a mascarpone lejárt volna a hétvégén :) Nem vagyunk jók étkészletben, szóval desszertes tányér például nincs (nem, ne hozzon a jézuska), így a nagy tálat középre tettem, adtam mindenkinek egy kanalat és mire kettőt pislantottam, el is fogyott az egész. Sáskák.

L ötlete az volt, béreljünk egy kimono-t, végül időhiány miatt nem sikerült. Viszont csináltuk kandallótüzet. Valami állat :)

Jó hangulat volt, fél 1-kor a szomszéd csöngetett, hogy csendesebben vigadjanak. Nem volt balhés szitu, holnap azért átkopogunk hozzájuk egy borral. Nem sokkal később pedig haza is zavartuk a vendégeket, mert már sokat kellett pisszegni.

Jó kis este volt. Igaz, sushival és többször becsöngető szomszéddal álmodtam.

Most tervezzük a mézeskalács sütést, arra is főzök valami fincsit.

Ha nem kel meg...

Ha nem kel meg a tészta, nem lesz belőle szép bukta... 

Persze, tudtam én ezt, mégis meg-nem-kelt tésztából csináltam a túróst. Az íze jó lett, csak nagyon lapos. Bár biztos jobb lett volna az íze is. 

Nem szeretem, amikor bénázok és még tudom is. 

Boldog sütő

Múltkor elszúrtam egy kaját (libamájat...), ráadásul a zsírja kifolyt a sütő aljára, jól ráégett, az egész ház érezte, hogy valami baleset történt az egyik konyhában. Persze a sütőre még szükségem volt aznap este, nagyjából kitöröltem belőle a cuccot, a maradék meg ráégett. A következő sütések alkalmával is égett szag volt, szerencsére most már csak a lakásban.

Ma kitakarítottam a sütőt. Fejlámpát a fejemre, hogy láttam, mi újság, és kisikáltam. Az ajtó üvegét is, azon régebbi koszok is voltak. (Ejnye...) A rácsot is úgy néz ki, mint újkorában.

Újra boldog a sütő. Most rizsfelfújt készül benne (kíváncsi leszek, milyen lesz, mert mogyorótejjel csináltam). Szeretném hamarosan megint valami kelt tésztát is, meg kenyeret.

Megálló

A 86-os busszal utaztam. Nem ismeretlen számomra ez a járat, ezért is furcsálltam, amikor a Margit-hídhoz közeledve, amikor a következő megállót mondja be az automata, azt mondta: Margit-híd, budai hídfő, végállomás. Na, gondoltam, biztos megy a garázsba. Készülődtem a leszálláshoz, közben meglepődtem, hogy az utasok mintha nem is hallották volna, hogy végállomás jön. Gondoltam, én ugyan nem szólok senkinek, nekik biztos így jó.

Vártam a következő buszt. Amikor kinyitotta az ajtót, hallottam, amikor mondja: Margit-híd, budai hídfő, végállomás. Kicsit furcsálltam, de felszálltam (voltak más felszállók is), biztos hibás a bemondó. 

Este meséltem L-nek, mi volt. 

Erre ő: nem végállomás, hanem hév állomás. Óóóóó, tényleg! :)

Badacsony és Bakony

A hosszú hétvégét kihasználva barátokkal kiruccantunk a hétvégén. Az volt a terv, hogy Badacsonyban leszünk egy napot, egy másikat pedig Cseszneken. Utólag akár mindkét napot tölthettünk volna a Bakonyban is, de ez így is nagyon jól sikerült. Csodaszép napos idő volt, megmásztuk a Gulácsot és lángosoztunk. Este pedig sütöttünk mindenféle jóságot vacsira és társasoztunk. 

Másnap délelőtt irány Csesznek, ahol nem vár, hanem a most épült via ferrata volt a cél. Tavasszal Ausztriában már én is próbáltam, marhára tetszett és élveztem, de most mindenféle okok miatt kihagytam és csak lentről és fentről dokumentáltam a fiúk mászását. Nagyon klassz pályák voltak, nem túl könnyű, de nem is gyilkos. Pont olyan, amivel meg kell dolgozni, termelődik az adrenalin és jó érzésű fáradtsággal száll ki a végén az ember. Majd jövőre is mászok. Ahogy a kiépítést szervező srác mondta, itt lesz 10 év múlva is :)

Hazafelé egy kisebb kitérő és tanakodás után Zircen a Bagolyvár Fogadóban álltunk meg vacsorázni. Eredetileg valami tartalmas levest szerettünk volna az egész napos kirándulás után, de a vacsorán kívül óriási ízélményeket is kaptunk. Ahogy beléptünk, éreztük, hogy jó helyen vagyunk. A hely hangulata otthonos volt, égett a kandallóban a tűz, békés volt. A terítés ízléses, amolyan minimál, de nem modern módon. 

Az étlapon kevés, de választékos étel, mindenhez a hozzá illő körettel, ahogy jobb helyeken szokás. L bakonyi kétszemélyes tálat szeretett volna, ám legyen. A többiek szarvaspörköltet és bélszínt kértek. Mindannyian sűrű hmmmm-k közepette fogyasztottuk el a vacsoránkat. Nem is volt kérdés, hogy kérünk desszertet: gesztenyepürét (szerintem házi volt, mert éreztem benne a gesztenyedarabokat is) házi tejszínnel vagy csokiszuflét, amiből úgy folyt ki a csoki, ahogy kell. Ha kicsit előbb látom a heti ajánlatot, sütőtökös muffint kértem volna, de persze nincs hiányérzetem.

Az italok pedig! Mindannyian házi szörpöt kérünk: ribizli, mentás csalán, gyömbéres grapefuit, bodza. A választék csupa klassz ízből, ízkombinációból állt.

A pincér nagyon fiatal volt, kedves és készséges. Kifelé menet az egyik szakáccsal is találkoztunk, ő is igen fiatal, megköszöntük neki a finomságokat, ős pedig a Márton-napi menüjüket ajánlotta figyelmünkbe. Nem hiszem, hogy megyünk, pedig jónak ígérkezik. 

Az épületnek kicsit utánanéztem. 1723-ban kezdték építeni, hogy hajlékul szolgáljon az atyáknak  a zirci monostor újjáépítése alatt. 1733-ban, a monostor elkészülte után arra szentelték, hogy kocsma legyen. 1946-ig Nagyvendéglő néven fogadóként üzemelt és az apátság tulajdona volt. 1946-ban államosították, többször átépítették, irodát, iskolát, végül pedagóguslakásokat alakítottak ki benne. Az 1980-as években végleg üres lett, állapota folyamatosan romlott az 2010-ben kezdődött felújításig. Időközben ragadt rá a Bagolyvár elnevezés a padláson lakó baglyok miatt. 

Az épület országos műemléki védettség alatt áll.

A rekonstrukció a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal való együttműködésben valósult meg. Újra az eredetinek megfelelő manzárd szerkezetű tetőt kapott az épület, mely a korabeli anyagvastagságokkal és keresztmetszetekkel, hagyományos ácskapcsokkal készült, Urbanics János ács, tetőfedő mester vezetésével.

Ha arra jártok, kóstoljátok meg helyet és másszatok via ferrata-t! :)