2013. január 26., szombat

Bölcsisek

Már ősszel is láttam a kis bölcsiseket sétálni a bölcsisnénikkel. Akkor is rossz idő volt, és tegnap is. Ősszel épp esős nap volt, de gumicsizmában, esőkabátban voltak. Tegnap hideg volt, olyan nulla fok körüli. A piciken síoverall, hótaposó, sapka-kesztyű, ahogy ilyenkor szokás. 
3 felnőtt, 6 gyerek. Egy kezük egy helyes krokodil lábába kapaszkodott. Merthogy nem egymás kezét fogták, hanem középen egy valamit. Bandukoltak, a csajok (30 körüliek voltak) nem siettették őket, hanem meg-megálltak, nézelődtek. 
Szerintem majd' minden nap kimennek sétálni. Így is kell :)

2013. január 21., hétfő

Zúzapöri

Anyu sosem csinált. Talán nem véletlenül... Menzán sem ettem soha. De tudom, hogy van ilyen. És valamiért úgy gondoltam, hogy nekem ilyet csinálnom kell. L furán nézett rám, hogy tényleg főzni akarok-e, és hogy mire számítok. 
Mindenesetre vettem a piacon a hentesnél csirkezúzát. Picit pihent a fagyasztóban, várt a sorára. Ami tegnap beteljesedett. Először akkor lepődtem meg, amikor a zúzákat egyenként kézbe vettem. Nem olyan, mint ami otthon az ólban nevelkedett csirkéből kijön. Kisebb, keményebb, és nem olyan tiszta, ahogy azt otthon csináljuk. Folyóvízben megtisztítottam, apróra vágtam, pörkölt módjára feltettem főni.
Már ekkor éreztem, hogy kell egy B terv vacsorára, így egy gombapörköltet is elkezdtem csinálni. Az illatát sajnos elnyomta a zúzapörkölt lábszaga. Közben elővettem a Horváth Ilona szakácskönyvet, és képzeljétek, nincs benne zúzapörkölt recept. Ez volt a második meglepődés, és ekkor már tényleg gyanút kellett volna fognom. 
Egy idő után késznek értékeltem az ételt. Nem volt vajpuha, de a rostszerkezetét tekintve soha nem érte volna azt az állapotot. Megkóstoltam és feltálaltam vacsorára a gombapörköltet... Bon appetit!
A zúzát továbbra is csak abban a formájában fogom megenni, ami a húslevesben fő az aprólékkal.


2013. január 18., péntek

Tánc

Tánchétvégén voltunk. 3 nap, wellness szálló, sok tánckedvelő ember (többségében 30 felettiek), és mindegyik nap tánc. 

L és én sem vagyunk egy Fred Astaire. Van ritmusérzékünk, ifjúkorunkban jártunk társastánc órákra, de bulikban csak lötyögünk. Kedves barátaink hívtak erre a táncolós hétvégére, ők már részt vettek pár ilyenen.  Rajtunk kívül hívtak más barátokat is, nagyon jó társaság jött össze. 

Összesen 8 óra tánc volt, 2 tanárral. Zolinál salsát és salsa rueda-t, Iringónál tangót, nightclub two-stepet és rockyt tanultunk. Ennyi idő az alaplépések elsajátítására volt elég, jól is megy :) Tuti, mert a rocky alaplépései a jive-ra, a salsáét rumbára, szambára és csa-csa-csára is alkalmazhatók. Szóval olyan, mintha jóóó sok táncot tanultunk volna.
A második este farsangi buli volt. A mi társaságunk nem készült jelmezzel, a a többiek viszont nagyon kitettek magukért. Mi végülis a szobában szekcióztunk, nagy röhögésekkel és sok tanulsággal, úgy mint:
- ha a diplomáciai kapcsolatok befagynak, meg kell szakítani őket
- mindig meg kell kérdezni az asszonyt, kér-e juice-t, nehogy válás legyen a vége
- 5csillagos szállodába is vigyünk magunkkal porszívót
- temetésen megbocsátható a nevetés, ha idős volt az elhunyt

Az utolsó nap minden csoport bemutatta a többinek, mit tanultak. Négy csoport volt: a kezdő (mi), a középhaladó, egy nagyon haladó és egy még jobban haladó. A két haladó hetente jár táncolni, szóval ők elég ügyesek. Szuper volt, ahogy megtapsolták a kicsit ügyefogyott bemutatónkat. Márhogy az övékéhez képest volt az, merthogy nem voltak benne nagy figurák. De büszkék voltunk magunkra :)
Az én kedvencem a még jobban haladó csoport balboa bemutatója volt. 30-as évek feeling, bohókás tánc, jaj, nagyon jó volt :) L sajnos nem lelkes, hogy ilyet tanuljunk.
Viszont megyünk a következő tánchétvégére is :) 

2013. január 2., szerda

BÚÉ és BBB

Nálam jó néhány éve nem maradhat el az év végi hálaadás. Végiggondolom, mi minden történt, mi volt jó, mi kevésbé, megköszönök mindent, megfogalmazom, mit szeretnék az új évben és mit akarok elengedni. Különösen jó év volt a 2012-es, hálás vagyok érte a Gondviselésnek. 
Fogalmakat viszont már régóta nem teszek. Az olyan, mintha külső indíttatásból tennék valamit, abban viszont nem hiszek. Persze tervek, vágyak, álmok vannak, melyek teljesüléséhez megteszem, amit csak tudok. Úgy legyen! :)

Boldog új évet és bort, búzát, békességet mindenkinek! :)