Bírom

Bírom a frappáns megoldásokat a hétköznapokban.

IKEA áruház, adott egy lift, mely az emelet, a földszint főbejárat és a földszint piactér között közlekedik. Azt, hogy az emeletről hova jutunk le, az befolyásolja, melyik oldalon szállunk be. Mert amelyik oldalon beszállunk, ugyan azon fog kinyílni: a piactéren vagy főbejáratnál. 

Most ne kezdjétek, hogy ilyen máshol is van, ráadásul ezer éve. Én most találkoztam vele. Mármint pár hete. (Eddig lépcsőn jártam az IKEA-ban, de V miatt a babakocsival lifteztünk...)

Scrapbook album. Egy nagy album, olyan, mint a fényképalbum, műanyag tasakokkal. Mivel már majdnem betelt, gondoltam, veszek hozzá pótlapokat. Ekkor még nem tudtam, hogy lehet majd beletenni, de lelki szemeim előtt az volt, hogy olyan, mint a gyűrűs album. Az nem jutott eszembe, hogy nincs benne gyűrű, de mindegy. Ma megérkezett, készültem belerakni a pótlapokat. És akkor láttam, hogy nem olyan, mint gondoltam, hanem sokkal, de sokkal jobb! Az előlap, a gerinc és a hátlap önállóak, és pánttal vannak összefogva. A gerincet adó papírcsík még a jelenleg kihasznált 2 cm vastagságról úgy 6 cm-ig növelhető, alapból így lett megoldva. Nagyon állat.

Na, megvolt a napi extra boldogság. 

:)

Karácsonyvárás

Idei évtől hárman vagyunk, így a karácsony egészen másképp fog telni. Van egy csomó romantikus elképzelés a fejemben arról, hogy milyen legyen a december.

Ami eddig csak részben, sajnos kis részben vált valóra.

Az is igaz, hogy mivel V még nagyon kicsi, még nem vesz részt aktívan az ünnepvárásban, a készülődében. Még nincs adventi naptár bontogatás, írjunk-a-Mikulásnak-Jézuskának, vers- és énektanulás, közös mézeskalács és sütisütés. Merthogy az én képzeletemben ilyenek vannak. Narancs-, fahéj-, süti- és fenyőillat, girlandok az ablakban, fényfüzérek és karácsonyi zene. 

Persze, ezt mind lehetne V nélkül is. Csakhogy ebben L kevésbé partner, így őt "tanítani" kell rá. 

Azt azért nem mondhatom, hogy nem csináltam semmit, ami karácsonyos, mert készültek karácsonyfadíszek (és még lesznek másfajták is), csináltam asztaldíszt, ajtódíszt, lesz mézeskalács, és ma délután, míg V aludt, egy ajándék doboz készült, amit jól megdecoupage-oltam. Esténként pedig bekapcsoljuk a lámpafüzért, ami mondjuk egész évben fent van, mert mindig jól néz ki. Vasárnap megnézzük az Igazából szerelmet ("kötelező" karácsonyi film), jövő hétvégén pedig adventi vásározni fogunk, sült kolbásszal és forralt borral.

És lesz December napjai albumom is. Erről majd később.

A hagyományainkat most kezdjük megteremteni, az ünnepvárásra és az ünnepre is. Egyelőre a kezdő lépéseknél tartunk.

Ha kívánhatnék karácsonyra, akkor azt kívánnám, hogy olyan legyen az ünnep, mint a magazinokban... :)

Ui. és jövőre a bejgli sütést is megpróbálom :)

Boldogság

Leírhatatlan boldogság, amikor zörren a kulcs a zárban és mondom, megjött apa, erre V tele szájjal elkezd vigyorogni és kapálódzik a mindkét kezével :)

L, apa, szeretünk! :)

Szösszenetek

Egyik este lefekvés előtt betettem egy csatot hajamba. L kérdezi, miért. Én: hogy ne lógjon a hajam a szemembe. Logikus, nem? 

Ma jött a csomagos postás. Mondja: Régen láttam. Én: Igen, mostanában nem rendeltem semmit. Ő: már biztos sokat nőtt a baba is. 

Hát nem édes? :)

A téli hordozás megoldva, rendeltem egy hordozós takarót (www.babybooz.com). Igen, azt hozta a postás. De nem ezt akarom mondani. Hanem hogy nagyon klassz! Ma már fel is avattuk V-vel. Felkötöttem előre kendőben, felvettem a dzsekimet, amit persze nem tudok behúzni, és felvettem a takarót. A legjobb benne, hogy van rajta egy kenguruzseb, amibe ha beleteszem a kezem, nem fázik, de a legjobb, hogy pont a baba fenekét lehet fogni. 

A takaróval úgy nézek ki, mint egy téliesített kismotor. Mármint amire takarót tesznek.

Cím nélkül

Ezen a héten volt a három éves évfordulónk. Nem csaptunk nagy csinnadrattát, de megemlékeztünk róla. Jó volt :) Bár azt, hogy nem kapcsolom este a laptopot, nem sikerült tartanom, emiatt később bűntudatom lett. 

Tegnap viszont nagy meglepetés ért. L csütörtök esténként nyelvtanfolyamon van, fél 10 körül ér haza. Viszont negyed 8-kor hívott, hogy indul haza, várjuk meg a fürdetéssel. Nem értettem, mi van. Kiderült, hogy ült az órán és folyamatosan arra gondolt, hogy mit keres ott, mikor otthon is lehetne velünk. Főleg, hogy hetek óta hétköznap csak 2 vagy 3 este ér haza V elalvása előtt. Szóval felállt és otthagyott mindent.

A cukrászdából pedig hozott haza képviselőfánkot. Mert szeretem. Meg ő is engem. Meg én is őt.

A jelenet egyébként nagyon hasonít az Igazából szerelemből ahhoz a jelenetre, amikor a Colin Firth által játszott szereplő karácsonykor a rokonokhoz megérkezve rádöbben, hogy mit keres ott, és rádöbben, hogy szereti azt a bizonyos lányt. Sarkon fordul és megy a lányhoz Portugáliába. 

Ezt kaptam az évfordulónkra :)

Mindenféle

Az elmúlt hetekben sok minden történt, számtalan mindenfélén zakatolt az agyam és ért egy halom inger. Most néhányról röviden.

V fél éves lett. Egyik nap fél éves volt, másnap pedig hat hónapos. :) 

V mellett egyre kevésbé lehet olyan dolgokat sütni, főzni, ami mellett ott kell állni, ami érzékeny, ami időigényes. Kelt tészta, kenyér, teljesen felejtős. Egyik este vendégeket vártunk, kitaláltam, hogy rizottó lesz. Szaftosan, ízletesen, ahogy kell. Végül, annak eredményeképp, hogy V-vel is foglalkoztam, játszottam közben, egy közepes rizses hús lett belőle. Pedig jól indult...

A sütőtökkrém leves viszont világbajnok lett. Érzésre fűszereztem, remélem, sikerül máskor is ennyire jól még a szezonban.

Egyik nap megkértem L-t, hozzon a boltból töltött bagettet, azt a fajtát, amit sütőben kell átsütni. Hív, hogy nincs a kisboltban, mit hozzon. Egy doboz jégkrémben állapodtunk meg, tiramisusban. Ajándékként-meglepetésként kaptam egy Nők Lapját is. :)

A közelben nyílt egy kis papírbolt. Mondtam L-nek, ki fog ide bemenni, nincs igazán jó helyen. És aztán mi történt? Bementem :) Pici bolt, főleg irodai dolgok. Az eladó pedig egy tündéri nő. Egyébként is különös vonzódásom van a papírboltok iránt. Anno, tizensok éve, kigondoltam, hogy lesz egyszer egy papírboltom. Még nincs... :( Viszont papíráru gyártásba kezdtem, de ez egy másik téma.

Könyvélmények: Steinbeck: Édentől keletre és Vass Albert: Tizenhárom almafa. Mindkettő nagyon-nagyon tetszett. Most pedig Barabási Albert-László: Behálózva.

Tényleg elég könnyű beleesni abba, hogy a baba kakijáról beszéljen az ember. Pedig engem igazán sok élmény és hatás ér, de mivel fontos dolog a pelenka tartalma, csak kikívánkozna az emberből az élmény.

Gurulós, még

Nem értem, miért gáz egy gurulós. Semmivel nem másabb, mint egy gurulós bőrönd, csak ebben nem egy váltás fehérnemű van, hanem krumpli és reggelinek való. Na jó, tényleg vannak gáz kinézetű példányok. De funkciójában teljesen jó. Gurulós szatyrot mindenkinek! :)

Itt jegyzem meg, hogy ma eképpen néztem ki: V rajtam elől kötésben, jobb kezemben húztam a szatyrot, ami tele volt, bal kezemben egy giga pack vécépapír. Egy bácsi meg is jegyezte: Mi mindent elbírnak a nők! 

Gurulós

Ugyan ki gondolta volna, főleg én gondoltam-e volna magamról, hogy így, harminc környékén lesz gurulós bevásárlószatyrom. Más néven banyatankom. Tiltakoztam volna, hogy nekem aztán nem lesz. Esetleg majd ha fagy. Vagy ha unokáim lesznek.

Még egyik sem teljesült, mégis van. Trendi, csajos. Persze csak annyira, hogy L se nézzen ki bénán vele. A hordozókendőzés miatt vettem, mert hát na, annyi mindent nem szeretnék magamon cipelni.

A Lidl-ben vettem, ma avattuk fel. Hármasban mentünk piacra és boltba, L vitte kendőben V-t, én meg húztam a szatyrot. De közben úgy alakult, hogy átvettem a babát, L-hez került a szatyi. Jól megpakoltuk, de gördülékenyen sétáltunk haza a sok-sok holmival. 

Szerintem szép :)

Megy a világosbarna és a kék-barna hordozókendőhöz is, meg a majdan használatba venni kívánt barna csatos Liliputi-hoz is. Sőt, a babakocsi is barna, de azzal nem nagyon fogjuk egy időben használni.

Koncert

Tegnap Szabó Balázs Bandája koncerten voltunk a MUPA-ban.  A könnyűzenei MUPA koncertekben mindig van egy plusz a szimfonikus zenészek által, ami egy tökéletes akusztikai környezetben különösen erőteljesen hat. Szeretem Szabó Balázst, a dalok hangulata, hangzása, a szövegek költőisége magával ragad.

A tegnapi koncert Radnóti Miklós verseiből állt, néhány saját szövegű számmal. Elmerültem a zenében, felkapott, lebegtem, könnyedén letett, majd újra felkapott. Igazi szárnyalás volt. Megborzongtam. A gondolataim néha elkalandoztak és visszatértek.  Feltöltött, boldogságot szerzett.

És a körítés?. Kézen fogva, sietség nélkül sétálunk L-lel a langyos estében a buszmegállóhoz. Mivel korán értünk a MUPA-ba, egy csendes sarokban beszélgettünk. És összebújtunk. Olyan volt, mint egy igazi randi :)

Borítókép

Van ez a remek találmány, a Facebook. Remek, ha valaki ésszel használja.

Ismerősökkel való kapcsolattartáson kívül arra használom, hogy blogokra, szervezetekre, helyre, programokra, alkotókra, stb. iratkoztam fel, ezen kívül jó néhány csoporthoz csatlakoztam. Baráti csoportok, kötő-horgoló klubok, babahordozás, településhez kapcsolódók, scrapbook témák és egyéb hobbi csoportok. Az egyik első, amihez csatlakoztam, az Akik szeretnek kenyeret sütni csoport volt. Limara blogjáról már korábban is hallottam (www.limara.hu), részt vettem kenyérsütős tanfolyamokon, és itthon próbálkozom a kelt tésztákon kívül kenyérsütéssel is. Anyu is nagy kelt-tészta sütő, meg anyai nagymamám is az volt, mondhatni, családi szokás.

Ez a csoport valami csoda! Aki süt valamit, felteszi a képet, esetleg receptet is, és a többi tagok tetszikelik. Lehet kérdezni bármilyen kelt tésztás vagy kenyeres témában, biztos, hogy hamar érkezik válasz. Limara is aktív a csoportban (egyébként ő hozta létre a csoportot és ő az egyik admin). Én is többször kérdeztem, mindig volt segítség. És ha valami nem sikerül, a sok ismeretlen biztat, nagyon aranyosak. 

Amikor megjelent a közelmúltban Limara könyve, nem vártam meg, míg valakitől megkérhetem ajándékba, hanem megvettem. Az első alkalommal dedikáltattam is. És úgy határoztam, ez lesz az első szakácskönyv, amit tényleg végigsütök. Nem sorban, hanem össze-vissza. Hetvenkét recept, eddig hatot csináltam meg, a megsütöttekről beszámolok a csoportban, lehetőleg képpel. Nem mindegyik sikerült tökéletesre, például a jól bevált fehér kenyér túlkelt és összeesett. Az íze jó lett, nagyon is, csak nem lett magas, levegős. Mindenesetre büszke voltam rá. 

Amiben úgy tűnik, jobb vagyok, azok a kelt tészták. A fahéjas fonott koszorút reggel csináltam meg egy szombati napon. Kitűnő dolog friss, meleg, házi péksüteményt reggelizni! És nem csak finom lett, hanem szép is. Olyannyira ,hogy az adminok érdemesnek találták arra, hogy egy fél napra borítókép legyen. 

Mert ez is klassz a csoportban, hogy a kis háziasszonyok sütéseiből lesz a borítókép, amit az adminok cserélnek naponta, kétnaponta, ahogy adódik. És nagyon jó érzés egy több mint 16.000 taggal bíró csoport borítóképének lenni :)

Állítom, vannak olyan asszonyok, akik nem nagy netezők és számítógép használók, de ezt a csoportot aktívan látogatják. Büszkén teszik fel sütéseiket.

És azért is klassz a csoport, mert itt tényleges megsült finomságok kerülnek fel, nem pedig de-jó-lenne-megsütni receptek.

És nincs versengés, csak biztatás és dicséret. 

Nagyon jó a légkör, szeretem.

Helen

Májusban írtam itt Marian címen Marian Keyes-ről és hogy várom Helen történetét. Meg hogy írtam Marian-nak, hogy lesz-e Helen-történet. Nem válaszolt, de ahogy ma bóklásztam a Libriben, látom, van új Keyes-könyv. Egyből a kezembe fogtam és már olvastam is a hátoldalt. És nem hiszitek el, Helen története van benne!!! Nem válaszolt, cserébe megírta :) 

És van új Jill Mansell könyv is... Súgtam a rokonoknak, hogy névnapomra könyvutalványnak örülnék :)

Hordozókendő

Még csak terhes voltam, de már ábrándoztam arról, hogy hordozókendőzni fogok. Mert tetszik. Mert a babának is jó. Mert praktikus.

Három hetes volt V, amikor vettünk egy Liliputi csatos hordozót. Ha akkor nem vesszük meg, talán bele is betegedtem volna. Gyönyörű, de V nem érezte magát jól benne. Hamarosan rátaláltam a facebookon egy babahordozási csoportra, szakértők osztják az észt a kezdőknek, tényleg hasznos, kiderült, a csatoshoz még kicsi a baba, kendő kell.

Olvasgattam a posztokat, figyeltem és csorgattam a nyálamat, milyen szép kendőik vannak a csajoknak. A kötés megtanulásához eljött hozzánk egy hordozási tanácsadó, nekem sokat segített. De persze kendőm még mindig nem volt. Szemeztem mindenféle csudaszép színes kendővel, de az ára miatt nem rendeltem. Egy barátnőm viszont kölcsönadta a sajátját. Egyszerű drapp csíkos, semmi fakszni. Könnyű megkötni, megfelelő a hossza, jó a szövése, szóval minden lényeges szempontnak megfelel. És igen, V is élvezi. Igaz, nem sokat kendőzünk, mert ha sétálunk, azt babakocsival tesszük, de vannak helyzetek, amikor a kendőzés jobb.

Kendőzni jó.

Most megint szemezek a Little Frog kendőkkel... 

Haiku

A "milyen korban élnék" kérdés-feladat csak az első volt, felváltva adunk egymásnak és magunknak újabb gondolkodni valót. 

Amit legutóbb kitaláltam, az a haiku írás volt hat gyümölcsről, az ihletet V játszókocka adta, amin ezek vannak. L másfél haiku-t írt, én mind a hatot, bár nem tartottam be az összes szabályt. Az 5-7-5 szótag és a harmadik sorra vonatkozó csattanó, váratlan, újszerű gondolat teljesült, a természeti képpel ábrázolt lelkiállapot és egy évszak felidézésére való képesség nem. A legjobban sikerültet osztom meg:

Alma

Mosolygó alma

Harsan a fogam alatt

Késik a buszom

Milyen korban

Mondom L-nek, te milyen korban élnél és miért? Mielőtt válaszolt volna, visszakérdezett. Kis időkérés :) Én úri kisasszonyként élnék az 1800-as években Angliában úgy, mint Jane Austen valamely ilyesmi szereplője. Vagy a 30-as években Angliában, szintén úrinőként. Vagy a középkorban vagy újkorban, mindegy, egy nagyúri konyhán szakácsnőként, esetleg konyhalányként. Az első két választásom a szép ruhákból jön. Mondhatjátok, hogy akkor miért nem egy francia udvart választok. Azért, mert angolul jobban tudok :) 
Nagyon kedves könyvem a Büszkeség és balítélet és a Jane Eyre. Én is lennék kisasszony, empire stílusú ruhában glasszálnék a kastély kertjében és a környéken, naphosszat olvasgatnék, hímeznék, leveleket írnék lúdtollal, tintával. És várnám a kérőket. Remélhetőleg viszonylag jó parti lennék és azt a luxust is megengedhetem magamnak, hogy szerelemből menjek férjhez. Utazni nem feltétlenül szeretnék, mert a hintók fa kerekei alacsony komfortot biztosítanak. 
Ha a 20-as, 30-as években élek, a szipkás cigaretta miatt talán dohányzom. Járom a szvinget és a charleston-t, repked a ruhám és persze a feminista mozgalmakkal szimpatizálok.
A konyhán nagy a sürgés-forgás, többfogásos menük készülnek, keverünk-kavarunk. Hús és desszert fronton lennék erős. Abba még nem gondoltam bele, hogy nyersanyag és konyhatechnológia szempontból miben lenne más, mint manapság, pedig kétségkívül más lenne. És ettől még izgalmasabb a gondolat. 

L is kigondolta a saját választásait. Amit kevésbé befolyásolt a romantika és a hősiesség gondolata, sokkal inkább szeretne olyankor élni, amikor valami rendkívül dolog történik. A reneszánsz Olaszországban, Firenzében. Vagy Magyarországon a Milleniumkor. Vagy 1830-50 körül Magyarországon, amikor például épült a Lánchíd. Lehet, hogy mégiscsak van némi romantika, csak másképp L választásában is? 

A négy szél útja

Ez Yrjö Kokko könyvének címe, A négy szél útja.

A lappföldi emberekről szól. Regény, mely egy történeten keresztül bemutatja a huszadik század elején-közepén élt lappok mindennapjait, és azt, hogy miért, hogyan változott meg mindez. 

A könyv dinamikája a Lappföldéhez hasonlóan lassú, miközben cseppet sem unalmas. Átjön az az érzés, milyen lehet végignézni a sarkvidéki tájon. Végtelen béke és nyugalom, rendkívül erőteljes képi leírásokkal és a lapp emberek lelkivilágával. Bemutatja a nyári-téli vándorlást, a dermesztő hideget, a cserekereskedelmet, a túlélést, az állati és emberi ösztönök működését. Egy letűnt világot.

Remek könyv, egyik kedvencemmé vált.

Merengés

A szűkebb és tágabb környezetünk harmincasairól merengtünk L-lel. Hogy számtalan pályamódosító vagy szakmájában kiégett, nyugtalan van közöttük, és vajon miért. Részben magunkat is beleértve, mármint a nyugtalanok közé.

Az ismerőseim között több olyan van, akik 6-8 éve, amikor az IT szektorban szárnyalás kezdődött, már pár éve dolgoztak, jól teljesítettek, bővült a IT terület és ők kisvezetők lettek. Mára, ha ebben megrekedtek, könnyen lehet, hogy besokalltak, elegük lett. 

Az IT egyébként is olyan, hogy virtuális eredményeket szállít, semmi kézzelfoghatót. Már ha nem számítjuk a dokumentumhalmok nyomtatott verzióját. Névtelen és arctalan szolgák vagyunk, multinál vagy nem multinál, névtelen és arctalan megrendelőkkel, akik csak a terméket, az árat és a határidőt nézik. Ilyenformán hiányérzete lehet annak, akinek szüksége van látható eredményekre, valós emberi kapcsolatokra. Meg visszajelzésekre. Megerősítésre a környezettől arról, hogy amit csinál, az jó. Szóban, vásárlással, szolgáltatás igénybevétellel, mosollyal. 

Egy ismerősömnek egy gyermek fejlesztőközpontja van. Kitűnő szakmai munkát végeznek, sok gyerekkel foglalkoznak, de pénzügyileg mégsem hozza a várt eredményeket. Ismerősöm nem gazdasági szakember, kevéssé ért hozzá. Támogatásért, szponzorációért multicégekhez fordult. Az egyik jelentkezett is, de nem pénzzel, hanem szaktudással: munkatársainak idejét adja, akik a foglalkoztató cég működését átvizsgálják, megkeresik a gyenge pontokat és megoldást adnak rá. A munkatársak önként jelentkeztek. Két nap után le kellett venni a hirdetést, mert annyian voltak. Faültetés, óvodafestés helyett olyat szerettek volna csinálni, ahol tudásukat, tapasztalatukat hasznosítják, segítenek vele és eredménye van. Ismerősöm elmondása szerint végig lelkesen, örömmel dolgoztak együtt, nem fogytak el az idő előrehaladtával az önkéntesek, és még utókövetést is csinálnak. Bizonyára úgy érzik, amit csináltak, az jó. Ami a multis munkában sokszor bizony hiányzik.

Én a saját szakmai területemen dolgozom. Igaz, pár éve fordítottam már a sorsomon úgy, hogy nem mást csinálok, viszont máshogy. A multit elhagytam, önálló lettem. Van kockázata, az kétségtelen, de nem érzem magam bedarálva, mondhatok egy feladatra nemet, az időmmel szabadabban gazdálkodom, közben azt csinálom, amihez -szerintem- értek. Azért az önmegvalósító álmokról sem tettem le, eljön még annak is az ideje.

Élmények, emlékek

Az év elején elkezdtem scrapbook-ozni. Aki nem ismeri, ez egy olyan dolog, mely révén fotókat, leveleket, szövegeket színes, művészies, díszített formában keltünk életre, ezáltal az emlékőrzésnek egy egyedi, látványos, tetszetős formát adva. Lehet egy oldal, album, képeslap. A technika és a stílus is sokrétű, változatos. 

Eddig a fényképeket digitálisan tároltuk, de sok élményünk, emlékünk sajnos nincs megörökítve. Az elmúlt pár hónapban, amikor alkotni kezdtem, válogatva a képekből, pár dologra rádöbbentem. 

A scrapbook-hoz másképp kell fotózni. Nem árt például, ha az élményről van közös képünk L-lel. Nem csak másokról kattintgatni, hanem rólunk is legyen kép. Én meglepően kevés képen szerepelek, és olyan is kevés van, ahol együtt vagyunk L-lel. Jó, ha vannak sorozatképek. Érdemes jobban figyelni a kompozícióra, mondjuk a háttérre, a fényekre. A tájkép önmagában szép, de nélkülünk személytelen.

Gyakrabban vigyük magunkkal a gépet. Ha nem is készül kép, a lehetőség akkor is legyen meg, hátha megismételhetetlen dolog történik.

A babavárás hajrájában és mióta V megszületett, értelemszerűen leginkább róla szólnak a napjaink. Egy ideig nem is fog változni. Történések persze vannak, kimozdulunk itthonról, leginkább sétálni vagy baráti összejövetelekre, de olyan, amit hónapok, évek múlva is emlegetni fogunk, kevés történik. Olyan élmény, ami scrapbook-ért kiált. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy unatkozom vagy egyhangúak a napjaink. Inkább azt, hogy törekedni fogok arra, hogy legyenek emlékezetes momentumok az életünkben. Babával és babán túl is.

Mivel most főleg emlékeket, korábbi élményeket tudnék csak scrap-elni, vagy V-t, egyelőre lassítok. V-ről készült egy csomó fénykép, lesz is belőle oldal vagy kis album. De élmény, az is kell. Igény volna rá.

Függőség

Ismerősi körben számos olyan pár van, ahol a pasi azt mondja a kedvesének, ne dolgozz, maradj otthon, foglalkozz a gyerekekkel, majd én eltartalak benneteket. Nyilván a kedves is nyitott erre a fajta élethelyzetre, kettőn áll a vásár. 

Én egyik felet sem értem. 

A nőnek szellemileg és érzelmileg is kielégítő, ha "csak" a gyerekek és a háztartás a feladata? Az anyagi függés nem zavarja? Persze, a gyereknevelés is komoly munka, de azért mégis. Ha felnőnek a gyerekek és már nem igénylik a szoros anyai gondoskodást, akkor mi lesz? 

A férfi miért szeretné, ha függene tőle a nő? Miért jó az neki, hogy a gyerekeken kívül kevés más inger éri? Ha amiatt szükséges többet dolgoznia, mert ő az eltartó, nem lenne jobb, ha inkább kevesebbet dolgozna, a nő is visszatérne keresőnek, viszont a férfinak is több szabadideje lenne és így jobban ki tudja venni a részét az otthoni teendőkből? Mi van, ha történik valami, betegség, munka elvesztése, válás?

Árnyalja a helyzetet, ha több gyerekről van szó és nagyszülői segítség sincs. De valószínűleg az sem lehetetlen történet.

Olyan ismerőseim is vannak, ahol megtehetnék, hogy a nő nem dolgozik, mert a férfinek stabil, jól jövedelmező vállalkozása vagy állása van, több (legalább két gyerek), mégis szeretne dolgozni a nő. Nem vezető, nincsenek nagyratörő ambíciói, egyszerűen csak más ingerre is vágyik, mint ami a családhoz kötődik. Ezt valahogy egészségesebb felállásnak érzem. De kinek a pap, kinek a paplan.

Liftezés

A babakocsival helyenként ügyetlen vagyok. Már ha ügyetlenkedésnek lehet nevezni, hogy lépcsőn fel-le és mozgólépcsőn fel-le nem nagyon tudok vele közlekedni. Igaz, nem is töröm magam, hogy megtanuljam, szerintem cirkuszi mutatvány bármelyik. Erőművész vagy bohóc szám. 

A piacon a múlt héten bénáztam a mozgólépcsőn, kész horror volt. Márpedig ha málnát szeretnék venni, valahogy fel kell jutni az emeletre. Ma körbejártuk V-vel az egészet, rámpát és/vagy liftet keresve. Végül a biztonsági őr segített, merre van a lift. Ami igazából teherlift, de oda se neki. Tábla jelzi, mit hogyan lehet benne szállítani. Élő halat zárt tartályban. A lényeg, hogy elhárult az akadály (ami nem is volt, csak én nem tudtam), mehetünk piacozni :) Már ha apu és anyu épp nem küld otthonról finomságokat, és venni kellene. Holnap például kapunk otthonról mindenféle jót :)

A családról

Kaptam egy könyvet Lillától, szerintem (és nem bántásként) évek óta ott várakozott a polcon, ők is biztos kapták. Most számunkra lett aktuális a téma, így nekünk ajándékozta. Az a fajta könyv, amit nem vettem volna meg, sőt, valószínűleg bele sem lapoztam volna. A címe: Hogyan ne legyünk tökéletes család. 

Ráérős időmben elolvastam, és meglepően jó volt. Valahogy hasonlóan gondolkodom én is, ahogy a könyv írja.

Ilyeneket ír: " Az apák számára az okoz gondot, hogy ráébredjenek a szerepükre, az anyák pont fordítva vannak ezzel: meg kell előzniük, hogy belevesszenek az anyaszerepbe. Ha elveszíted a saját személyiségedet, nagy a veszélye annak, hogy a gyerekeken keresztül próbálod kiteljesíteni, rájuk vetíted ki a saját becsvágyadat. [...] Az anyaság másik aggasztó hatása [...], hogy időnként olyan emberekre is ráerőlteted az anyai gondoskodást, akik egyáltalán nem akarják, illetve nincs rá szükségük. Például a férjekre."

Nekem már eddig is igényem volt arra, hogy legyen "énidőm", szerencsére V olyan klassz baba, hogy tudok is mellette időt szakítani magamra. L pedig támogat benne, hogy ha szeretnék, csináljak saját programot. Ilyen még csak kétszer volt (vagy inkább már kétszer, lévén hogy V is most lesz csak két hónapos). 

Arra már tudatosabban kell figyelnem, hogy L-t ne apának szólítsam lépten-nyomon vagy ne így emlegessem, hanem a nevén. És őt is próbálom rávenni, hogy ne kizárólag anyának szólítson engem. Egyelőre neki nehezebben megy. 

Az anyáskodás, nos, igen. Ügyelek arra, hogy ha ő nyugtatja-pelenkázza-szórakoztatja V-t, akkor csak mérsékelten szóljak bele és adjak instrukciókat. Azzal szerencsére nincs gond, hogy gyerekként kezelem-e. A reggelijét eddig is megcsináltam (klassz szendvicsek), ezután is megfogom. Ha megkérem a bevásárlásra, rá bízom, miből mit vesz, hacsak nem ragaszkodom valaminél konkrét márkához, egyébként nincs szájbarágás. Eddig sem szóltam, van-e nála sapka, zsebkendő, köszönjön szépen a néniknek, továbbra sem fogok. 

Remélem, ezeket ő is így érzi, és nem én látom torzan önmagamat :) Ha pedig mégis, csak szólni fog...

Szuper Szendvics Csütörtök, újra

Jelentem, már átkúszott más napokra is a Szuper Szendvicsezés. Rendszeresen készítek füstölt sonkás, aszalt paradicsomos, madársalátás szendvicset, tuti siker. A tojásos és tojáskrémes variációk is bejövősök. Amivel mostanában újítok: ahány szendvics, annyi fajta. Így az első után nem tudható, mi lesz a következőkben.

Az őszi körte-szilva-szőlő után végre kiegészülhet az uzsonnás csomag szezongyümölccsel, kis dobozban, darabolva. L jól van tartva :)

Piknik

Először is, BOLDOG APÁK NAPJÁT :) 

Úgy kezdődött, hogy vendégeink voltak, lementünk velük a játszira. Vendégbarátok elől, utánuk L, kezében vendégbarátok kislánya, én pedig mentem utánuk V-vel babakocsival. Amikor zártam volna be az ajtót, nem fordult el a zárban a kulcs. Hmmm, L kulcsa bent maradt, belülről. Máskor viszi magával és/vagy megnézem, nincs-e benn belülről és/vagy megkérdezem, van-e nála kulcs. Most egyik sem történt. Felhívtunk egy lakatost, közben mentünk a játszira. Amikor V éhes lett, letelepedtünk egy fa alá árnyékba, V piknikezve ebédelt ciciből. Pelus szett mindig van a babakocsiban, így ezt is el tudtuk végezni. Mire minden meglett, megjött a lakatos. Kaland, apák napján :)

Coach

Marha felkapott dolog lett. Business és life coaching. Az üzletit értem, sőt, azzal már jópár évvel ezelőtt találkoztam, akkoriban még egyedinek számított. A munkahelyemen, egy német tulajdonú cégnél, coachingolták a magasabb szintű vezetőket. Árnyékként követte a coach a delikvenst, figyelte a kommunikációját, a viselkedését. A szakmaiságot természetesen nem. Aztán átbeszélték, hogy mi a jó és mi a fejlesztendő a vezetői magatartásában. Több etapban zajlott a fejlesztés, és valóban érezhető eredménye volt.

A life coaching kifejezést könyvekből már ismertem. Meg olvastam számos személyiségfejlesztéssel foglalkozó könyvet, melyek nem nevezték így a dolgot, de gyakorlatilag erről szóltak: hogyan legyen sikeresebb, boldogabb, harmonikusabb az "én", a magánélet, a párkapcsolat. Amikor épp nem voltam jó passzban, jártam egy lányhoz, aki rendbe tette a lelkemet, a világhoz való hozzáállásomat. Ő nem coachnak nevezte magát, hanem lélekgyógyásznak, és a keleti irányzatokban hitt. Sosem mondta meg, hogy mit csináljak, hanem remek kérdéseket tett fel, én magam adtam rájuk választ és találtam magamra. Sok sírás kísérte, de ez már csak ilyen.

Manapság lépten-nyomon coach-ok bukkanak fel, meg életvezetési tanfolyamok, kineziológusok, angyalműhely. A pszichológusok mehetnek a süllyesztőbe, az egyébként is olyan degradáló, a coaching és társai viszont menő. Tanfolyamok, workshopok, megmondóemberek. Brrr...

Pár dolgot nem értek.

Ennyi okos ember van, aki megmondja vagy rávezet, hogy mit hogyan? Mennyire hitelesek ezek az emberek? Milyen az ő életük?

Ennyi defektes felnőtt ember van, aki nem tudja, mit, hogyan? (Leszámítva azokat, akik tényleg valami krízises esnek át, szakítás, haláleset, munkanélküliség, mert az tényleg a gödör mélye, ahonnan nehéz egyedül kikecmeregni.) Baráti, barátnői beszélgetések, olvasás, kicsit magunkat kívülről nézés, elmélyülés, az már nem segít? Új iparág alakult.

Mi ez a nagyfokú bizonytalanság az emberekben, hogy nem képesek az életüket kordában tartani? Irreális álmok, céltalanság, párkapcsolati problémák, versenyszellem, karriervágy, a rengeteg, számomra érthetetlen okokból szingli nő és férfi párkeresési gondjai, felszínesség, igyekezet azon, hogy fontosnak és különlegesnek tűnjünk. Miért alakult így?

Miért nem az oktatási rendszer része a lélekkel való foglalkozás (na meg a pénzügyi tudatosságra nevelés, de ez más téma)? 

Saját környezetemben is sok példa van arra, hogy nem működik a magánélet, beleértve azt is, hogy vagy kínlódnak valakivel vagy nincs senkijük. De leginkább nincsenek jól magukkal. Okoskodni nem szeretnék, de jó lenne segíteni. Sokszor talán már az is elég lenne, ha valaki megrázná őket, hogy ember, ébredj, vedd észre, hogy ... És itt különbözőképpen lehetne folytatni. 

Én szorítok mindenkinek, és ha igény van rá, beszélgetek. 

Utóirat: 
L szerint mindig is voltak problémái az embereknek, hasonlóak, mint most, csak mivel mi még kiscsikók voltunk, nem vettük észre. 

Utóirat 2: 
de legalább ezek az emberek, akik coachhoz fordulnak, felismerik, hogy valami nem OK és segítséget kérnek

Sírás

Ma voltunk csípőszűrésen. Kedves (és jóképű és fiatal, értsd, velem korbeli) dokik fogadtak, akik irtó aranyosak voltak a babákkal, tekergették a babák lábát, türelmesek voltak és gyengédek. V sírt közben. Nyugtatgattam.
És akkor arra gondoltam, hogy vajon miért nem mondom neki, hogy ne sírj. Nyilván azért sír, mert valami nem esik jól neki, vagy nem tetszik a környezet, vagy fura rezgések vannak a levegőben. Ezért tényleg az a jobb, ha azt mondom, hogy nemsokára vége, kitartás. És akkor az is eszembe jutott, hogy nem is szoktam azt mondani neki, hogy nem kell sírni, amikor sír. Megnyugtatni kell és beszélni hozzá. Megtalálni a sírás okát és azt megszüntetni. Pici babánál és nagyobb gyereknél is. Még felnőtteknél is. A sírás önmagában jó, csak az nem, ami miatt van.

Igazság

Szeresd olyannak a testedet, amilyen. Valószínűleg azt gondolod, hogy nem tökéletes és igazad is van, de gondolj arra, hogy a helyzet csak rosszabbodni fog.

Nem magamtól találtam ki, egy könyvben olvastam. De attól még igaz. Szóval ha nagy a feneked, megereszkedett a melled, no para, lesz még olyanabb :) 
Persze azért praktikus egy kis mozgással, egészséges étkezéssel és kiadós alvással ellene menni a természetnek.
:)

Fellépés

Tegnap fellépésünk volt L-lel. 

Október óta járunk társastánc tanfolyamra, most volt a tánciskola évadzáró gálája, ahol minden csoport, a piciktől a felnőttekig, bemutatta, mit tanult, nagyjából két-két koreográfián keresztül. A mi csoportunk fellépése kérdéses volt, mert másfél hónappal ezelőttig még nyolc párból állt a csoport, egy héttel a gála előtt pedig csak három maradt belőle. Átmenet nem is volt, merthogy óra sem volt, köszönhetően annak, hogy nem jött össze a minimális létszám az óra megtartásához. Nekünk felmentésünk volt, mert ebben a köztes időben szülni mentem. De négy hét után ismét táncra kész voltam, mentünk is órára, hogy a fellépésre még tudjuk gyakorolni. És utána otthon is gyakoroltunk, talán az alsó szomszéd sem vette zokon.

A fellépés napján először főpróba volt, a színpadon letáncoltuk a számunkat, átvettük a közös táncokat és a tapsrendet. Mindeközben a gyermek? Barátok vigyáztak rá az előtérben. Volt kajája, tiszta pellus, és sok-sok gondoskodás. Persze mi is ott voltunk körülötte, nem hagytuk teljesen "idegenekre". Szóval jó fej volt V, pedig délután 4-től a gála végéig, majdnem este 10-ig tartott ez a hajcihő. Előző héten a táncon a játszószőnyegén nézegetett, azaz azt a három órát is türelmesen végigvárta, pedig hangos volt a zene és lábak cikáztak tőle nem messze.

Nagyon élveztem, élveztük a gálát, ügyesek voltunk. És az egész évi táncot is élveztük. Végig pocakkal, egyre nagyobbal. Hálás vagyok L-nek, hogy velem volt :)

A tánciskola pedig? Südi Iringó Táncstúdió. Ajánlom sok szeretettel :)

Megjegyzem, amellett, hogy a tánc jólesik testünknek, lelkünknek, remek embereket ismertünk meg :)

Marian

Nagyon szeretem Marian Keyes könyveit. Nem mondanám szépirodalomnak, de talán nem is ponyva. Szórakoztató könyvek, de valóban igényes és jó stílusban. A történet nem kiszámítható, íve van a történetnek, kitűnőek a karakterek, tartalmas olvasmány. Mármint annak, aki szereti az ilyesmit. (A fordítást is dicséret illeti.)

Ráérős időmben párat újraolvastam. A másodiknál szemet szúrt, hogy az előző könyvben is így hívták a szereplőket. Kicsit még érleltem magamban ezt a gondolatot és hamarosan összeállt: négy könyvben ugyan annak az ír családnak az öt lányának egyikének története van. Jaj, ez bonyolultan hangzik. Szóval öt lánytestvér, és közülük négynek a története van egy-egy könyvben. Meg is néztem Marian könyveit, vajon lesz-e ötödik, lesz-e Helen történet is, de nem találtam. Írtam is egy üzenetet Marian-nak, még nem válaszolt. Viszont angol nyelven már megvan az anya története, remélem, az Ulpius azt is kiadja. Meg a még magyarul ki nem adott könyveket is... 

E négyen kívül vannak még az írónőtől könyveim, azokat is nagyon szeretem. Meg Lisa Jewel-t, Milly Johnson-t és Jill Mansell-t. Őket gyűjtöm is, eszem ágában nincs elrukkolázni.

Kimenő

Tegnap volt az első kimenőm. Kozmetikushoz mentem este 9-re, előtte V megvacsizott, és szinte már félálomban hagytam ott L-nek további kezelésre. Kicsit még pihentek a kanapén, majd V bekerült az ágyába. Szóval problémamentes volt a távollétem. De nem ezt akartam elmondani.

Hanem azt, hogy jó volt elmenni kicsit itthonról. Emberek sokasága. Villamos, ahol fura volt, hogy most nem számíthattam arra, hogy átadják a helyet. Felnőtt beszélgetés a kozmetikussal. Amikor végeztem, hirtelen rám tört, hogy de jó lenne már otthon lenni. Megpuszilgatni V-t, odabújni L-hez. 

Jó volt elmenni otthonról, de még jobb volt hazajönni.

Új élmények

Kisbabával egészen új élményeknek örülünk. Csupa jóság 2.0 És most nem arra gondolok, hogy egy büfi, egy mosoly, hanem önmagunkkal kapcsolatban.

Hanem levegőzés a teraszon. Napközbeni alvás. Újra vékony boka, amikor minden vizesedés elmúlik. Pici séta a lakáson kívül - ebből az első két hétben még csak egyszer volt részem, az esős, szeles idő miatt nosztalgiával gondolok rá. Tejfolt nélküli póló. 

Apró örömök :)

Szobák

Pont megfelelő méretű lakásban lakunk. Ötvenpár négyzetméter, egy hálószoba, nagy nappali-konyha. Szeretjük.

Minap látogatóba jöttek tesómék a gyerekekkel. Ők is megfelelő méretű házban laknak, két szint, sok szoba, nagy élettér. A gyerekek közül az egyik pici (6 éves) kérdezi itt nálunk: 

- Hol a többi a szoba? 

- Nincs - mondjuk.

- Hol a lépcső? - kérdezi, mert nem hiszi, hogy csak ekkora. Gondolja, biztos lennie kell egy felső szintnek. 

Látszott rajta, hogy nem érti, így csak kicsit zavartan mosolygott.

Édes :)

Változás

Eddig nem írtam róla, nem is emlegettem az elmúlt jó néhány hónapban. Talán valami halvány utalás volt, de nem vennék rá mérget. Szóval kisbabát vártunk L-lel, április végén meg is született V. Előre bocsátom, hogy képeket nem teszek fel róla. De eseményekről, csupa jóságról beszámolok. 

Most csak annyit, hogy szülővé válni a legnagyszerűbb dolog! Felülír minden addigi élményt. Még akkor is, ha a szülés hosszadalmas és fájdalmas, minden percét megéri.

Szóval új szakasz az életünkben. 

Boldogság.

Piskóta

Még sosem csináltam. Úgy látszik, ez egy ilyen hét: először a máglyarakás, most meg a piskóta. Nemrég vendégségben ettem piskótatekercset, annyira elkapott a nosztalgia, hogy ez lett belőle :)

Pirosgyümölcs lekvár került bele, kétféle, mert mindkettő meg volt bontva. Egyik felébe málna, másikba eper. Hmmm, fincsi :)

Ja, és persze rém egyszerű, bár ezt tudtam róla. Máskor is csinálok. Nem kell mindig a nagyzolás kenyérrel, kaláccsal, croissant-tal, sütőtök tortával, lehet egyszerűt is sütni :)

Valóság

Az elmúlt napok egyik film- és egy könyvélménye kapcsán gondolkodtam el azon, vajon mi az igazi valóság. Mármint az objektív valóság, nem pedig az, amit annak szeretnénk tudni. 

Hajlamosak vagyunk idealizálni magunkat és környezetünket, ezáltal nem venni tudomást hibákról, gyengeségekről. Megmagyarázzuk valamivel, feloldozást adunk, mert mennyivel jobb a szebb valóságban hinni, és azt bebeszélni magunknak, hogy nem is úgy van az.

A film a Banks úr megmentése volt. Két szálon megy a történet. Ez egyikben Walt Disney húsz éve próbálkozik a Csudálatos Mary írójától, P.L Travers-től, az angol öreglánytól megszerezni a filmesítési jogokat, aki végül kötélnek áll, de feltételekkel. Ki játszhat benne, nem lehet benne piros, nem lehet benne animáció stb. Ezzel párhuzamosan az írónő gyerekkora, ami fokozatosan világossá teszi gondolkodását, tetteit. Idealizálja az apját, a könyv gyerekkori emlékek és élmények, apjával megélt kalandok és álmodozások sorára utal vissza. Persze tele van hollywoodi túlzásokkal a film, sok helyen nem is hiteles az írónő életét tekintve, mégis elgondolkodtató. Hiszünk valamiben, mert hinni akarunk benne, mert az elviselhetőbb, mint a valóság. Áltatjuk magunkat vagy másokat, legyen szó plusz kilókról (nem is szűk ez a nadrág), kapcsolatokról (nem is olyan rossz ember), szenvedélybetegségről (nem is iszik sokat). Vagy mások felé elferdítjük az igazságot, ha már nem szeretnek bennünket, ha már nem felelünk meg. És ezen kívül szeretjük azt hallani magunkról, hogy szegény te. 

Csak ezt akartam mondani.

Máglyarakás

Eddig még sose csináltam. Sőt, bár szemeztem vele jó párszor menzákon, étlapokon, de még nem is ettem. Úgy van, egyszer sem. 

Egy ideje viszont rajta van a mit-főzzek listámon. L-t tegnap fel is hívtam, szereti-e, mert akkor az lesz a mai ebéd. Szereti. Megcsináltam. Dupla vajas kifliből, bőven szórva mazsolával és darált dióval, a tojásfehérjét saját málnalekvárral ízesítve. Nagyon finom lett! Mostantól gyakrabban csinálok, nem tart sokáig és ízletes. Akár még vendégeknek is jöhet.

Nyami.

Hétvégi élmények

A hétvége különösen élvezetes és élményekkel teli volt. Csodás tavaszi nap volt, szabadban szerettük volna tölteni, amennyire lehet.

Szombaton, megünnepelendő a közelgő szülinapomat, a Sarki Fűszeresnél villásreggeliztünk. Mondhatni ebédre ettünk reggelit :) Ez az egyik kedvenc helyünk, bár még nem sokszor voltunk. Nem is tudom felidézni, honnan és mikortól ismerem a helyet, de már évek óta. És bár mindig vonzott, L nélkül sem sokat voltam ott. Egy baráti pár a közelben lakik, velük voltunk. Érkezésünkkor tele volt (csak néhány férőhely van), így várakozás gyanánt sétáltunk egyet a Szent István parkban. Fel is szabadult egy nagyobb asztal, letelepedtünk, rendeltünk. Mivel farkas éhes voltam, gyorsan kértem egy croissant-ot, azzal ki tudom várni, míg elkészül a bacon-egg szendvics. Hozzá koffeinmentes cafe latte. Hmmm, mennyei tejhabbal hozták, és a croissant, pont, amilyennek lennie kell. A szendvicshez friss salátát is felszolgáltak, igazán kiadós reggeli lett. A többiek fogyasztását meg sem osztom, csak annyit, hogy mindenki maradéktalanul elégedett volt. 

A hely számomra egy fogalom. Igazi vendéglátás. Ajánlom ezt a cikket elolvasni és ha lehetőségetek van, ellátogatni. 

Kis séta után hazamentünk L-lel, mert kicsit elfáradtam. Nem alszom jól mostanában, igénylem a délutáni egy-másfél órás alvást. Este még sétáltunk (elmentünk vacsizni egy kínaiba, mert hetek óta kívántam), majd otthon mozi.

Vasárnap is napos idő köszöntött ránk. Délelőtt itthon bíbelődtünk, ebédet főztem, L átszaladt egy ismerőshöz, majd virággal és sütivel tért haza. A szülinap az mégiscsak szülinap! 

Rég terveztük, hogy hajózunk a BKV hajójáratával, fel is mentünk egészen a Római fürdőig. A várost új szemszögből nézhettük, belestünk a hatalmas hajókra, rácsodálkoztunk a Duna-parti épületekre, amiket eddig csak a járdáról láttunk.
A Rómaira a szép idő sokakat kicsalogatott, tele volt a sétány. Léptem-nyomon gyerekesek, biciklisek, sétáló emberek, a hekkbüfék terasza csurig. Mi csak sétáltunk, végül egészen a HÉV-ig. Meglepően nem volt közel. Egyet még metróztunk az új négyessel, nekem ez volt az első és tetszett. Hazaérve persze megint kis alvás, hétköznap is bevezethetnénk ezt a szokást. 

Nem ez volt az első szülinap vagy névnap, amikor nem vettünk semmit a másiknak, hanem az élmény volt az ajándék. Egyébként is figyelünk egymásra, sok közös programunk van, mégis ez adja a legnagyobb örömöt. Mindenkor. Az egymásra figyelés és a közös idő.

És ahogy L mondja, a születésnap nem más, mint hogy egy nappal idősebbek lettünk. 

És azt is megtudtam L-től a hétvégén, hogy a Műegyetem R, T, H és E épülete honnan kapta nevét. Rákosival a Tudásért, Haladásért Előre. 

Álommanó

Vagyis nem por, mert folyékony. De a rendeltetése ugyan az.

Elég régóta nehezen alszom el. Míg L három másodperc alatt képes elaludni, én forgolódom fél órát, egy órát, mikor hogy. Bárányokat még nem számoltam, de próbálkoztam már a légzésre figyeléssel és a lazulással. Hasztalan.

Ajánlottak egy Mesélő hold nevű aromaterápiás olajat. Egy csepp a csuklóra, csukló az arc közelébe és jön az álom. Működik! Bár amikor éjszaka felébredek (hív a természet...), ismét nem tudok elaludni. De ilyenkor újracsöppentek, szagolok és alszom. 

Álommanó csepp :)

Félreértés

A minap azt a kérdést intézte hozzám L, hogy tudom-e, hogy a Walt Disney-s Micimackó sorozatban (ami vasárnaponként ment fiatalkorunkban) mit énekeltek, mert bizony ő úgy értette, "stitübli fickó". Eldalolászta az ominózus részletet, és mi tagadás, csak megerősíteni tudtam, hogy igen, azt éneklik, hogy "stitübli". 

Kérdezzük meg google-t. Ki is adta, hogy félreértett szövegről van szó, mert igazából azt mondják, hogy "s ti többi fickó". Pedig a mi verziónk mennyivel jobban hangzik :)

Forrás: http://joyhog.com/wp-content/uploads/2013/10/winnie-the-pooh-pictures_1024x768_22283.jpg

Terence

Mindig is tetszett nekem Terence Hill. Szerettem a filmjeit, akárhányszor ismételték, ha csak tudtam, megnéztem. Huncut mosoly, világító kék szemek, átható tekintet, keskeny csípő, igazán jó pasi. Szerintem. :) Egy időben egy képet is kiraktam róla a falra, a családi képek közé. Pedig akkor már elmúltam húsz.

Terence ma 75 éves. Isten éltessen!

Forrás: internet

A neve

Egy kedves ismerősömet megkértem, horgoljon nekünk egy nyuszit. Az én horgolási tudományom egyelőre rövid- és egyráhajtásos pálcákból álló, egyre rövidülő oda-vissza sorokra és körszerű képződményekre terjed ki. Gyakorlok, videókat nézek a youtube-on, majd belejövök. Azt semmiképpen nem mertem vállalni, hogy én horgolom meg A Nyuszit. Azért nyuszi, hogy kicsi kéz könnyen meg tudja fogni a lábait és a füleit, buci víziló vagy elefánt erre nem  tűnt megfelelőnek, bár kétségkívül nagyon-nagyon cukikat csinál Freshka. 

A Nyuszi tegnap megérkezett, keresztelőt tartottunk. Pár nevet átpörgettem a fejemben, Elemér, Ede, Béla, de aztán beugrott. Nyuszi koma! Vagyis Nyuszi Sógor! Így lett Sógor a neve. Hallgat rá. :)

Levelezések

Megmosolygom magam, amikor azt veszem észre, hogy intézem a családi és magánlevelezést.

Először is, folyamatosan jegyzetelem, kinek van írnivaló. Intézkedés, beszámoló, érdeklődés. Aztán odaülök az asztalhoz, és tinta és papír helyett a laptopon megírom és elküldöm a leveleket. Mint a regényekben a ráérős úriasszony. Na, ezen szoktam mosolyogni.

Ma is ezzel indult a napom reggelizés után. 

Nosztalgiával gondolok azokra az időkre, amikor levelet hozott a postás. Volt egy német levelezőpartnerem, olyan betűkkel írt, hogy alig győztem kibogozni, középiskolában és főiskolán pedig újabb barátnőkkel leveleztem. Ezek kézzel írt beszámolók voltak, párat eltettem belőlük emléknek. Ehhez képest manapság facebook megosztásokkal adunk hírt magunkról és értesülünk az ismerősök történéseiről, fényképeket küldünk ki a világba. Tudom, ez a blog is egyfajta magamutogatás, de talán nem annyira személyes. Személytelenített személyes írások. A levelek ennél többet mutatnak belőlem. 

Igyekszem, ha máshogy nem, a levelekkel aktívan tartani a baráti kapcsolatokat. 

Gyakorlat - Idézet

Írás gyakorlatra készült:

"A zene, a boldogság percei, a mitológia, az idő edzette arcok, egy-egy alkonyat vagy hely mind mondani akar nekünk valamit, vagy mondott is valamit, amit nem kellett volna elszalasztanunk, vagy épp most készül hozzánk szólni;"

Ez a Jorge Luis Borges-től származó idézet elgondolkodtatott. Arról, hogy én mennyire veszem észre, mit mond nekem egy dal, egy hely, egy helyzet vagy pillanat, emlékeket idézek.

A zenénél gyakori, hogy ha tetszik a dallam, keresem, kutatom, számtalanszor meghallgatom. Eleinte a mondatokra nem is figyelek, csak ismétlésre állítom a lejátszót és hagyom, hadd vigyen a zene. Aztán a szöveg elkezd rögzülni a fejemben, a szavak mondanivalóvá állnak össze, majd a zeneszám eggyé válik azzal, amit nekem jelent. Nagy szeretettel gondolok mai napig egy fiatalemberre, akivel végül nem lett közös jövőnk, de volt egy csodás szerelemmel töltött rövid időnk. Miközben igyekeztem feldolgozni, hogy vége, a kocsimba valahogy belekerült egy Ghymes lemez, a Rege. Korábban már hallottam róluk, különösebben mégsem ismertem őket, de a népzene és a tiszta ének egyből magával ragadott. A dalok címét nem tudtam, csak a sorszámát, a hetest és a kilencest végtelenítve hallgattam. A hetes szövege segített abban, hogy el tudjam engedni a szerelmet, meg tudjak békülni a szakítással úgy, hogy közben szeretettel gondolok rá. „De azt bízom istenemre, / Hogy vigyázzon kegyesemre / Ha többé nem láthatom is / Ha hírét nem hallhatom is / Csak hogy legyen egészsége / Holtáiglan békessége / Csak hogy legyen egészsége / Holtáiglan békessége.” Ha nem is ez volt az eredeti mondanivaló, nekem akkor is az elengedést jelenti. Bujdosó dal.

A vad, érintetlen természet, arra emlékeztet, milyen kicsik vagyunk, és mennyi szépség van a világban. Akár már közvetlen környezetünkben. Szeretek hegyek tetejéről körbenézni, végtelen csend, békesség vesz körül. Szinte felfoghatatlan, hogy alakult ki a domborzat évmilliók alatt, hogy vette birtokba a természet, a növények és állatok a sziklákat, a mi életünk milyen múlandó és rövid ahhoz képest, ami a talpunk alatt van. Vigyázzunk rá, őrizzük meg, gyönyörködjünk benne.

A folyók az ember kiszolgáltatottságát, a természet hihetetlen erejét jelentik nekem. A víz az úr. Akit fenyegetett már árvíz, át tudja érezni. Alázatra tanít. Mindennapos dolog, hogy hidakon járunk, hajózunk, úszunk, horgászunk, de az igazi erejét akkor mutatja meg, amikor árad. Amikor nem ad, hanem lehetősége van elvenni. Életeket, otthonokat, éveket az életünkből. Egy hétig voltam árvízi védekező a legveszélyeztetettebb Mosoni-Duna szakaszon 2013-ban. Férfiak és nők százai, segédmunkások, menedzserek, targoncások és kereskedők egymás mellett lapátoltak, zsákoltak, rakodtak, némán fohászkodtak. Katonák, lánctalpasok, helikopterek, szakemberek garmada, vajon elég lesz, vagy Isten nem ver bottal, és baj lesz, nagy baj lesz? Miközben a víz alig láthatóan hömpölygött, mindannyian tudtuk, hogy ereje irdatlan. Végül a kitartó védekezés mellett csendben levonult az ár, nem veszett oda semmi. De megmutatta hatalmát és figyelmeztetett a folyók tiszteletére.

A boldogság perceiből szerencsére sok adódhat, vegyük észre, éljük meg. A minap érkezett haza L egy utazásból, megbeszéltük, kimegyek elé a reptérre. Előzőleg abban maradtunk, hogy egy közeli parkolóban fogok várni, amíg hív, hogy kint van a csomagjával együtt. Akkor majd odagurulok az autóval, gyors bepakolás és indulhatunk haza. Tervnek jó volt, de ahogy közeledett hazaérkezése napja, egyre erősödött bennem, hogy ott fogom várni a kijárati ajtónál, legyen, aki várja, legyek ott, amikor megérkezik, engem lásson meg először. Mit számít, hogy mennyibe kerül a parkolás ahhoz az örömhöz képest, amit a viszontlátás és az ölelés jelent. Nem csak nekem, hanem neki is. Szerencsére hamar, úgyszólván még időben felismertem, hogy a boldogság egy elszalasztott pillanata lett volna, ha nem így történik.

Milyen nem vagyok

Akár mennyire is szeretnék tudni hangszeren játszani, nem megy. Kaptam L-től egy furulyát, mert vágytam rá, tanulgattam rajta, némi gyakorlás után kottából el tudok játszani néhány gyerekdalt, de ennél messzebb nem jutottam. Már furulyatanárok elérhetőségével is rendelkezem, de egyiket sem hívtam fel. Egyelőre felfüggesztve a tanulás, de nem adom fel ezirányú terveimet. Hátha kiderül, mégsem vagyok nemhangszeres lány.

Ellenben biztos, hogy nem vagyok köntösös lány. Amikor kirakatokban, boltokban pihe-puha köntöst látok, vagy végigsimítva rajtuk érezem a plüss bársonyos finomságát, máris összeáll fejemben a kép, ahogy egy hideg, nyirkos este hazaérve, egy meleg zuhany után köntösben kuporodok a kanapén, kezemben forró csokival és kedvenc filmemet nézem. Persze sosem volt még ilyen. A realitás nem azt diktálja, hogy vegyek magamnak köntöst. A melegvizes palack is csak a szekrényből tekintget kifelé, nem nagyon volt még módja, hogy esetleg elbémberedett tagjaimat életre keltse. Pedig olyan kötött kabátja van, amire mindig vágytam.

Van egy barátnőm, ahova csak teheti, bicajjal jár. Egyszer volt egy meditációs élményem, ahogy lenge, hosszú szoknyában bicajoztam, a szél kócolta a hajamat, happiness, sunshine. Ehhez képest össz-vissz csak egy tavasz volt, amikor L bicajával jártam a városban, egy férfi mountain bike, a mérete sem igazán volt hozzám illő. Nőcis cuccok helyett praktikus sportosakat viseltem, miközben belül a meditációban látottakra vágytam. Ki is néztem egy bicajt, de arra már nem került sor, hogy megvegyem. Beláttam, hogy a kétkeréken közlekedés nekem körülményes lenne. Általában sok mindent viszek magammal, szeretek elmélázni közlekedés közben, az gyaloglás közben kevésbé veszélyes, és persze nagyon szeretek gyalogolni.

Virágos, színes, bohém ruhákra is vágyom. L azt mondja rá, bölcsészes. Meg színes magas sarkú cipőkre, decens ingekre, bolondos frizurára. Akkor a ruhatáram nagy része miért fehér pólókból, fekete és fehér garbókból, sötét farmerokból áll? Egyszínű, jellemzően fekete, fehér, kék és piros ruhák. Ingeim mondjuk, vannak, fehérek. Lapos cipő, dzseki, semmi fakszni, néha egy-egy színes sálat a nyakamba tekerek. Megcsodálom a boltok kirakatában és a leányzókon a csajos holmikat, vajon hol vették, én miért nem találok rájuk és hordom őket. Asszem, az a bajom, hogy ha szert is teszek ilyenekre, nem tudom viselni. De miért? Miért feszélyez?

El kell ismerni, van, hogy az, amit szeretünk és élvezünk, nem azonos azzal, amit élvezni szeretnénk. Ami igazán a sajátunk, arra találunk rá könnyebben, nem fáraszt, nem kell rajta agyalni, kombinálni. Rengeteg dolog létezik, amit szeretnék csinálni, számtalan elfoglaltság, amivel kapcsolatban azt érzem, de jó lenne, ha érdekelne. De teljesen mindegy, milyennek szeretném tudni magam. Én Én vagyok. És valójában szeretem magam ilyennek.

Az év első vacsorája a teraszon

Már éppen márciust írunk, szóval szinte tavasz van. Meg is volt az idei első teraszos vacsoránk. L találta ki.

Először elkezdett kotorászni az egyik fiókban. Három másodpercig bírtam, hogy ne kérdezzem meg, mit keres. Kiderült, gyufát. Aztán levett a polcról egy gyertyát. Itt kezdtem nem érteni a dolgot, mert L nem látja értelmét gyertyát gyújtani. Szóval kiment a teraszra, szétnyitotta a kis kempingasztalt, mellé tette az ülőalkalmatosságokat, asztalra a gyertyát, meggyújtja. Nekem meg az arcom nyúlt meg csodálkozásomban, hogy mire készül. Mondja, gyere, kint vacsorázunk. Kezembe adott egy termo sálat, ne fázzon a nyakam, hozott ki nekem egy plédet, ő pedig vastag pulcsit és szintén termo sálat vett.

Az egyszerű vacsorát, a mazsolás túróval töltött zsemlét különlegessé tette :) Mondanom sem kell, a nevetéstől nehezen birkóztam az első falatokkal.

Gyakorlat - Gondolatok

Írás gyakorlatra készült:

Vajon mennyire hallják az emberek a saját gondolataikat, merül fel bennem, amikor telefonba merülő vagy fülessel a külvilágot kizáró embereket látok. És az a kérdés is motoszkál ilyenkor, hogy észreveszik-e, mi zajlik körülöttük. (Ezen túl meggyőződésem, hogy a füleses emberek azt hiszik magukról, láthatatlanná válnak.)

Jó dolog az okostelefonon a nagyvilág híreiből és barátaink épp elfogyasztott habos kávéjáról naprakésznek lenni, és szórakoztató a metrón vagy sorban állás közben a kedvenc zenénket hallgatni, de ezzel kizárjuk magunkat a környezetünkből és saját magunk elől is. Nem vesszük észre az embereket, a történéseket, nem mélázunk el egy érdekes arcra nézve, nem gondolkodunk. Ott vagyunk helyeken, de nem éljük meg az ottlétet. Elolvasunk mindent és bármit, de másnapra nem emlékszünk rá. Az ingereket eszközöktől kapjuk, véleményünket blogokból és kommentekből alakítjuk ki, ahelyett, hogy sajátunk lenne. Ömlik az információ az interneten, a tévében, a bevásárlóközpontokban, mindenhol arra játszanak, hogy a kíváncsiságunk, a „nehogy lemaradjak róla” és a „nekem is kell” okán kattintsunk, vásároljunk. Egyébként teljesen felesleges és sokszor vacak dolgokat.

Szeretek villamossal és gyalog közlekedni. Nézni a siető embereket, megállni egy-egy színes kirakatnál, az ódon épületekre feltekinteni, esetenként titkon belehallgatni mások beszélgetésébe. Mi van egy elfüggönyözött ablak mögött? Mit visz az ormótan táskájában? Hova igyekszik? Milyen gondok barázdáltál a mély ráncokat a homlokára? Mennyi munka van abban a maszkszerű sminkben?

Másokat nézve vagy csak a saját gondolataim hömpölygése közben néha azon kapom magam, hogy az eredeti kiváltó gondolattól már igencsak távol kerültem, mert egyik gondolat hozza a másikat. Nézzek valaminek utána, keressek fel valakit, mi lehet vele, csak este megbeszélni L-lel, újabb és újabb gondolat, egy folyamatos, tudattalan asszociációs játék.

Persze az is jó, ha épp nem gondolok semmire. Az úszást ezért szerettem. Csak róni a hosszokat, ide-oda, faltól falig. Olyankor másra sem gondolni, mint hogy hánynál tartok. Kitisztul a fej, felfrissül az agy. Rég nem járok úszni, a csendben ténykedés váltotta fel.

L-lel jó együtt hallgatni. Nem kell, hogy mindig beszéljen valamelyikünk. Ha együtt vagyunk otthon, nincs háttérzaj, sem tévé, sem rádió. Vagy beszélgetünk, vagy csak úgy vagyunk, olvasunk, bíbelődünk. Ha épp mondandóm kerekedik, szoktam is kérdezni, hogy mondhatom? Mert ki tudja, ő épp mibe feledkezett be.

Szóval asszem, én hallom a gondolataimat. Esetleg többször kellene beszélnem róluk.

Rendrakás

Szeretem a rendet. Valójában inkább rend van nálunk, mint tisztaság, merthogy porcicát előbb találni, mint szanaszét heverő és felesleges dolgokat. Figyelünk arra, hogy ne halmozzunk fel mindenfélét, másfél éve lakunk itt, mégis alig növekedett a tárgyaink mennyisége. Köszönhetően a rendszeres szanálásnak. 

A könyvek szűk keresztmetszete a könyvespolc. Már kezdtünk nem elférni rajta, így átválogattam őket és csaknem húsz könyvet fel is tettem a rukkolára (lett is gazdája). A ruháimat 3-4 havonta átnézem, kíméletlenül kiszedem, amit nem hordtam régóta és várhatóan nem is fogok. A nagycsaládos egyesület élvezheti előnyeit. A hivatalos iratokat félévente pörgetem át, ami már nem aktuális, kidobom. A kamránk két polc a konyhában, szóval nem sok. De a forgási sebességet igyekszem magasan tartani, felhasználni, mielőtt lejárna a szavatosság, így csak kis mértékben megy a kukába élelmiszer 

A minap a fényképalbumokat válogattam át. Több száz képet néztem át, a jellegteleneket kidobtam, a maradékból új albumokat csináltam. Gyakorlatilag harmadoltam a fényképek mennyiségét, mégsincs hiányérzetem.

A számítógépen is rendszeresen takarítok. Leiratkozom hírlevelekről, ismerősöket és kedvenceket törlök a facebookon, e-mail-eket rendszerezek és törlök, fényképeket válogatok. Most megint szükségét érzem az átnézésnek.

Hogy minél kevesebb dologtól kelljen megválni, már átgondoltabban veszek meg, gyűjtök be bármit. Valóban szükségem van rá? Valóban most van szükségem rá, nem elég akkor megvenni, amikor az majd kelleni fog?

Ahhoz képest, hogy mennyi mindent felhalmoztam még pár éve is, nagy a változás. Ruhák, fülbevalók, cukiságok, konyhafelszerelés, könyvek, rengeteg mindenem volt. Darabra most már messze sincs annyi, mégis elegendő. Ha meg nem, nem sokból fog tartani beszerezni hirtelenjében. 

Tortatál

Már jó ideje vágytam egy szép tortatálra. Ami üveg, talpas, díszített, de nem giccses, és burája is van. Elképzeltem benne a sütiket, tortákat, bár tortát nem is nagyon szoktam csinálni. 

Két napja van tortatálam. Az IKEA-ban találtam (ár-érték arányban is kitűnő), irtóra tetszik. Egyelőre süti helyett az általam készített kenyér van benne. És várja az első sütijét :)

Palackposta

Vajon merre jár? Már kidobta egy kietlen szakaszon a víz, vagy tán egy olyan helyen, ahol rátalált valaki? Esetleg még úton van? 

Valentin-napon engedtünk a Dunába egy palackpostát. L ötlete volt :) Egy whiskey-s üveg lett a kiválasztott, abba tettünk egy üzenetet. Azt nem is írtuk bele, hogy visszajelzést várunk, mert valójában tényleg nem várunk. Csak az volt a szándékunk, hogy ha valaki megtalálja és kibontja, meglepődjön és örüljön. Rejtély marad a palack sorsa, de miért ne kerülne valaki szerencsés kezébe, nem?

A szuper szendvicsek napja

Kineveztük a csütörtököt Szuper Szendvics Csütörtöknek .

Minden nap készítek L-nek szendvicset, elviszi magával. Igyekszem változatos pékárut venni (néha csinálni), bele változatos felvágottat és zöldséget tenni. Nemrég fincsi-fincsi serrano sonkát vettem és abból készült a szendvics. Már nem is emlékszem, mit tettem mellé, de azt mondta L, hogy igencsak finom volt. És mivel csütörtöki napra esett mindez, kitaláltuk, hogy ezentúl -visszavonásig- csütörtökön mindig különlegesebb szendvicset készítek neki. 

Ma olasz füstölt sonkát (Szalámibolt), aszalt paradicsomot és madárbegy salátát tettem ciabattába. 

Egyszerű hozzávalókkal is fel lehet dobni a reggelit: mustár, majonéz, főtt tojás, salátakeverék, szeletelt alma (hmm, szalámival próbáld ki), reszelt sajt (szerintem már íze van, mintha szeletben lenne). Ha bonyolítani szeretnénk: pesto, tonhalkrém, fűszeres feta, húskenyér (piacon szoktam venni), sült bacon, grillezett sajt.

Már hét elején elkezdek készülni gondolatban a következő extrára :) 

Valentin

Szerintem. 

Bántják sokan a Valentin-napot, de én szeretem. Nem tartjuk, de szeretem. Ellentmondó, hogy nem tartjuk, én viszont szoktam készülni rá. Most is. Az ajándék már elkészült, már oda is adtam (két nappal korábban), minden bizonnyal fogok linzert sütni, amit természetesen szív alakú kiszúróval szaggatok (és sok dió lesz benne, hmmm...). 

Tetszik, hogy tele a város és az internet szívekkel, giccsel és pirossal, bár remélem, nem kapok ilyesmit. Esetleg lesétálunk a cukiba, de ha nem, az sem baj. Ha L-nek nem jut eszébe, majd én kezdeményezem, attól függ, vágyok-e édesre. (Még jó, hogy olvassa ő is a blogot, szóval így simán lehet, hogy ő mondja, hogy menjünk le. Nagyon cseles vagyok.)

Amerikai erőltetett ünnep és miért nem a május elsejét tartjuk, mint a régiek (és sok helyen mostanság is), amikor májusfát állítottak? Mert akkor a lányok ünneplés nélkül maradnának. Ismerjük el, a lányok irányítják a valentinozást. Már jó előre célozgatnak a srácoknak, ők maguk is vesznek valamit, készítenek szív alakú rántottát, szívecskés bugyit vesznek fel, cukiskodnak. A srácok meg talán erre föl délután hoznak egy szál jácintot. A májusfázás a pasiktól kellene induljon, ők adnak, a lányok pedig fogadják. De szemérmes, félénk, közömbös és töketlen pasikkal várhatnak a lányok. Így viszont megünneplik maguk a Szerelmesek napját. A srácok pedig asszisztálnak hozzá.

Szerintem. 

Ez a scrapbook album készült L-nek