Klassz kis álmom volt. Nem olyan zavaros és kesze-kusza, mint szokott, hanem életszerű. Bár pár részlet zizis volt, ahogy az szokott lenni. :)
Focimeccsen voltunk, amiről mondjuk én azt hittem, hogy kosárlabda lesz, ETO-DVSC. L-lel és a tesómmal voltunk. Ők valami gazdasági témáról dödörögtek, én meg körülnéztem a környéken. Amikor visszaértem, fiatal csajok tették nekik a szépet. Erre én odamentem, beültem L ölébe és azt mondtam: ribik, hess :)Boldogság, ölelés.
Nem vagyok egy álomfejtegetős, de ez az álom számomra azt jelenti, hogy az önértékelésem, az énképem rendben van. Amúgy tényleg:) Magabiztosnak érzem magam, erősnek, ugyanakkor kellő nőciséggel, lágysággal. Persze nem volt ez mindig így, dolgozni kellett rajta, nem is keveset. És kell is, folyamatosan.
Szeretem a személyiséget és pszichét boncolgató írásokat, előadásokat. Sokat segít önmagunk és mások, illetve tetteink, reakcióink megismerésében. Ha kicsit figyeljük és elemezzük magunkat, fejleszthetjük is személyiségünket.
Figyeljetek a belső hangotokra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése