Egy idős bácsival szemben ültem a villamoson. Vékony, szikár ember. Ráncos, naptól cserzett kéz, ősz borosta, fáradt szem, viseletes, de tiszta ruha. Csendben nézett ki az ablakon, sőt, többször szemét behunyva pihent, vagy tán valóban aludt. Hova mehet így reggel tájt?
Egész nap ő járt a fejemben. Valahogy az őt körülvevő világ idegen volt tőle. Vajon mennyit érzékel belőle? Az elsuhanó autókat, a fülhallgatós népeket,az átépített várost. Mint aki kizárta a külvilágot.
Van családja? Egy nő, aki szerette és hűséges volt hozzá? Gyerekek, akik rendszeresen látogatják? Unokák, akiknek ő a papa? Szeretném, ha lenne. Szeretném, ha gondoskodás venné körül a bácsit.
Jó lenne újra látni. Talán meg is szólítanám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése