A tegnap estével kezdem. A felnőttekkel dumáltunk,
sztoriztunk, marha jó volt. Kibeszéltük egy kicsit a gyerekeket, meg egymást és
önmagunkat. Kísérőnek sör, pálinka, aperol spricc. Pótvacsival,
muszájpaprikával, egy kis kacsazsíros kenyérrel.
Közben Noémi a limonádé tool kit-tel elkészített pár üveg
limonádét.
| A kispohár, az egy tölcsér |
A negyedik nap nehezen indult. Úgy volt, hogy bicajjal
megyünk Fonyódra. A bicajt az esti boldogságban találtuk ki, a vonat helyett. Fel
is keltettük a gyerekeket fél 7-kor, reggeli, majd végül nem indultunk el, mert
felhős lett az ég és esett két csepp eső. Zuhét vártunk, de nem lett. Így
vetélkedőt rögtönöztünk, jól is sikerült.
Délután kisütött a nap, mentünk a strandra. Elég hűvös volt, úgyhogy nem maradtunk
sokáig. Éppen csak addig, míg a fürdés után a gyerekek büféztek a zsebpénzükből.
Utána tábori röpi és ping-pong, aztán újra fürdés a Balcsiban. Aztán a
röpipályán egy homokvár komplexum épült, főleg a nagyok által.
Az étvágyról és a mennyiségekről: reggelente egy karton tej
szűkösen elég. Az ebédnél a picik által visszavitt tálcákról lehiénázzuk a
húsokat és házi szörpöket, újra kiosztjuk. Igazi menzás kaja van, elég jól
fogy. Most este fél11-kor lekváros és májkrémes kenyeret zabáltak, mert majd’ meghaltak
az éhségtől. Kis sáskák :)
Nekem ez az utolsó estém, mert új élmények várnak. Remélem,
jövök jövőre is. :)
Ja, egyik kissrác mondta, hogy ő a héten még nem mosott
fogat, de szerinte a tesói sem, mert nincs fogkeféjük…
Fegyelmezés: 10-20-30 guggolás vagy egy kör békaügetés a röpipálya körül :)
Fegyelmezés: 10-20-30 guggolás vagy egy kör békaügetés a röpipálya körül :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése