Valóság

Az elmúlt napok egyik film- és egy könyvélménye kapcsán gondolkodtam el azon, vajon mi az igazi valóság. Mármint az objektív valóság, nem pedig az, amit annak szeretnénk tudni. 

Hajlamosak vagyunk idealizálni magunkat és környezetünket, ezáltal nem venni tudomást hibákról, gyengeségekről. Megmagyarázzuk valamivel, feloldozást adunk, mert mennyivel jobb a szebb valóságban hinni, és azt bebeszélni magunknak, hogy nem is úgy van az.

A film a Banks úr megmentése volt. Két szálon megy a történet. Ez egyikben Walt Disney húsz éve próbálkozik a Csudálatos Mary írójától, P.L Travers-től, az angol öreglánytól megszerezni a filmesítési jogokat, aki végül kötélnek áll, de feltételekkel. Ki játszhat benne, nem lehet benne piros, nem lehet benne animáció stb. Ezzel párhuzamosan az írónő gyerekkora, ami fokozatosan világossá teszi gondolkodását, tetteit. Idealizálja az apját, a könyv gyerekkori emlékek és élmények, apjával megélt kalandok és álmodozások sorára utal vissza. Persze tele van hollywoodi túlzásokkal a film, sok helyen nem is hiteles az írónő életét tekintve, mégis elgondolkodtató. Hiszünk valamiben, mert hinni akarunk benne, mert az elviselhetőbb, mint a valóság. Áltatjuk magunkat vagy másokat, legyen szó plusz kilókról (nem is szűk ez a nadrág), kapcsolatokról (nem is olyan rossz ember), szenvedélybetegségről (nem is iszik sokat). Vagy mások felé elferdítjük az igazságot, ha már nem szeretnek bennünket, ha már nem felelünk meg. És ezen kívül szeretjük azt hallani magunkról, hogy szegény te. 

Csak ezt akartam mondani.