Ismerősi körben számos olyan pár van, ahol a pasi azt mondja a kedvesének, ne dolgozz, maradj otthon, foglalkozz a gyerekekkel, majd én eltartalak benneteket. Nyilván a kedves is nyitott erre a fajta élethelyzetre, kettőn áll a vásár.
Én egyik felet sem értem.
A nőnek szellemileg és érzelmileg is kielégítő, ha "csak" a gyerekek és a háztartás a feladata? Az anyagi függés nem zavarja? Persze, a gyereknevelés is komoly munka, de azért mégis. Ha felnőnek a gyerekek és már nem igénylik a szoros anyai gondoskodást, akkor mi lesz?
A férfi miért szeretné, ha függene tőle a nő? Miért jó az neki, hogy a gyerekeken kívül kevés más inger éri? Ha amiatt szükséges többet dolgoznia, mert ő az eltartó, nem lenne jobb, ha inkább kevesebbet dolgozna, a nő is visszatérne keresőnek, viszont a férfinak is több szabadideje lenne és így jobban ki tudja venni a részét az otthoni teendőkből? Mi van, ha történik valami, betegség, munka elvesztése, válás?
Árnyalja a helyzetet, ha több gyerekről van szó és nagyszülői segítség sincs. De valószínűleg az sem lehetetlen történet.
Olyan ismerőseim is vannak, ahol megtehetnék, hogy a nő nem dolgozik, mert a férfinek stabil, jól jövedelmező vállalkozása vagy állása van, több (legalább két gyerek), mégis szeretne dolgozni a nő. Nem vezető, nincsenek nagyratörő ambíciói, egyszerűen csak más ingerre is vágyik, mint ami a családhoz kötődik. Ezt valahogy egészségesebb felállásnak érzem. De kinek a pap, kinek a paplan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése