Coach

Marha felkapott dolog lett. Business és life coaching. Az üzletit értem, sőt, azzal már jópár évvel ezelőtt találkoztam, akkoriban még egyedinek számított. A munkahelyemen, egy német tulajdonú cégnél, coachingolták a magasabb szintű vezetőket. Árnyékként követte a coach a delikvenst, figyelte a kommunikációját, a viselkedését. A szakmaiságot természetesen nem. Aztán átbeszélték, hogy mi a jó és mi a fejlesztendő a vezetői magatartásában. Több etapban zajlott a fejlesztés, és valóban érezhető eredménye volt.

A life coaching kifejezést könyvekből már ismertem. Meg olvastam számos személyiségfejlesztéssel foglalkozó könyvet, melyek nem nevezték így a dolgot, de gyakorlatilag erről szóltak: hogyan legyen sikeresebb, boldogabb, harmonikusabb az "én", a magánélet, a párkapcsolat. Amikor épp nem voltam jó passzban, jártam egy lányhoz, aki rendbe tette a lelkemet, a világhoz való hozzáállásomat. Ő nem coachnak nevezte magát, hanem lélekgyógyásznak, és a keleti irányzatokban hitt. Sosem mondta meg, hogy mit csináljak, hanem remek kérdéseket tett fel, én magam adtam rájuk választ és találtam magamra. Sok sírás kísérte, de ez már csak ilyen.

Manapság lépten-nyomon coach-ok bukkanak fel, meg életvezetési tanfolyamok, kineziológusok, angyalműhely. A pszichológusok mehetnek a süllyesztőbe, az egyébként is olyan degradáló, a coaching és társai viszont menő. Tanfolyamok, workshopok, megmondóemberek. Brrr...

Pár dolgot nem értek.

Ennyi okos ember van, aki megmondja vagy rávezet, hogy mit hogyan? Mennyire hitelesek ezek az emberek? Milyen az ő életük?

Ennyi defektes felnőtt ember van, aki nem tudja, mit, hogyan? (Leszámítva azokat, akik tényleg valami krízises esnek át, szakítás, haláleset, munkanélküliség, mert az tényleg a gödör mélye, ahonnan nehéz egyedül kikecmeregni.) Baráti, barátnői beszélgetések, olvasás, kicsit magunkat kívülről nézés, elmélyülés, az már nem segít? Új iparág alakult.

Mi ez a nagyfokú bizonytalanság az emberekben, hogy nem képesek az életüket kordában tartani? Irreális álmok, céltalanság, párkapcsolati problémák, versenyszellem, karriervágy, a rengeteg, számomra érthetetlen okokból szingli nő és férfi párkeresési gondjai, felszínesség, igyekezet azon, hogy fontosnak és különlegesnek tűnjünk. Miért alakult így?

Miért nem az oktatási rendszer része a lélekkel való foglalkozás (na meg a pénzügyi tudatosságra nevelés, de ez más téma)? 

Saját környezetemben is sok példa van arra, hogy nem működik a magánélet, beleértve azt is, hogy vagy kínlódnak valakivel vagy nincs senkijük. De leginkább nincsenek jól magukkal. Okoskodni nem szeretnék, de jó lenne segíteni. Sokszor talán már az is elég lenne, ha valaki megrázná őket, hogy ember, ébredj, vedd észre, hogy ... És itt különbözőképpen lehetne folytatni. 

Én szorítok mindenkinek, és ha igény van rá, beszélgetek. 

Utóirat: 
L szerint mindig is voltak problémái az embereknek, hasonlóak, mint most, csak mivel mi még kiscsikók voltunk, nem vettük észre. 

Utóirat 2: 
de legalább ezek az emberek, akik coachhoz fordulnak, felismerik, hogy valami nem OK és segítséget kérnek