Az év elején elkezdtem scrapbook-ozni. Aki nem ismeri, ez egy olyan dolog, mely révén fotókat, leveleket, szövegeket színes, művészies, díszített formában keltünk életre, ezáltal az emlékőrzésnek egy egyedi, látványos, tetszetős formát adva. Lehet egy oldal, album, képeslap. A technika és a stílus is sokrétű, változatos.
Eddig a fényképeket digitálisan tároltuk, de sok élményünk, emlékünk sajnos nincs megörökítve. Az elmúlt pár hónapban, amikor alkotni kezdtem, válogatva a képekből, pár dologra rádöbbentem.
A scrapbook-hoz másképp kell fotózni. Nem árt például, ha az élményről van közös képünk L-lel. Nem csak másokról kattintgatni, hanem rólunk is legyen kép. Én meglepően kevés képen szerepelek, és olyan is kevés van, ahol együtt vagyunk L-lel. Jó, ha vannak sorozatképek. Érdemes jobban figyelni a kompozícióra, mondjuk a háttérre, a fényekre. A tájkép önmagában szép, de nélkülünk személytelen.
Gyakrabban vigyük magunkkal a gépet. Ha nem is készül kép, a lehetőség akkor is legyen meg, hátha megismételhetetlen dolog történik.
A babavárás hajrájában és mióta V megszületett, értelemszerűen leginkább róla szólnak a napjaink. Egy ideig nem is fog változni. Történések persze vannak, kimozdulunk itthonról, leginkább sétálni vagy baráti összejövetelekre, de olyan, amit hónapok, évek múlva is emlegetni fogunk, kevés történik. Olyan élmény, ami scrapbook-ért kiált. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy unatkozom vagy egyhangúak a napjaink. Inkább azt, hogy törekedni fogok arra, hogy legyenek emlékezetes momentumok az életünkben. Babával és babán túl is.
Mivel most főleg emlékeket, korábbi élményeket tudnék csak scrap-elni, vagy V-t, egyelőre lassítok. V-ről készült egy csomó fénykép, lesz is belőle oldal vagy kis album. De élmény, az is kell. Igény volna rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése