Nem most indult, hanem pár éve. A pénzhez való viszonyom és a pénzügyi tudatosságom változott meg. Korábban könnyedén költöttem mindenféle haszontalanságra: halmoztam a csetreszeket, cukiságokat, dvd-ket, konyhai cuccokat, ruhákat. Persze nem mondhatnám, hogy vásárlás-mániás voltam, mert viszonylag ritkán vásároltam, de olyankor könnyen elcsábultam ennek-annak.
Aztán amikor költöztem ide-oda (volt egy év, amikor 3 költözésem volt), szembesültem azzal, hogy úristen mennyi holmim van. Mindegyik alkalommal komoly szanálást csináltam és változtattam a dolgokhoz való viszonyomat. Mielőtt megveszek valamit, mindegy, hogy tárgy vagy szolgáltatás, kétszer is átgondolom, tényleg kell-e. Legtöbbször a válasz: nem.
Aztán ma megláttam egy tanfolyamot. Cuki sütistálat lehet készíteni (amúgy is vágyom egy szépre), 10.000 forint. Úúú, nagyon szívesen elmennék, marha jó, meg minden. De jött a gondolat-áradat: biztos kell? Megéri? Lehet helyettesíteni? Esetleg megvagyok nélküle? Szóval nem jelentkeztem. Kezdem magam smucignak érezni. L szólt is a múltkor, hogy ebben a nagy pénzügyi tudatosságban - ő is figyel a kiadásaira, és jókat szoktunk nevetni, hogy régen mennyi haszontalanságom volt, de, többek között az ő hatására, mennyire megváltoztam-, szóval szólt a múltkor, hogy ne legyek annyira spúr.
Az viszont jó érzés, hogy végignézve a lakásban, nem látok felesleges dolgokat, vagy legalábbis nem sokat.
A nagy kidobálásoknak meg az lett a vége, hogy fogalmam sincs, hogy a karácsonyi lakásdíszeket is szanáltam, vagy apunál vannak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése