Akár mennyire is szeretnék tudni
hangszeren játszani, nem megy. Kaptam L-től egy furulyát, mert vágytam rá,
tanulgattam rajta, némi gyakorlás után kottából el tudok játszani néhány
gyerekdalt, de ennél messzebb nem jutottam. Már furulyatanárok elérhetőségével
is rendelkezem, de egyiket sem hívtam fel. Egyelőre felfüggesztve a tanulás, de
nem adom fel ezirányú terveimet. Hátha kiderül, mégsem vagyok nemhangszeres
lány.
Ellenben biztos, hogy nem vagyok
köntösös lány. Amikor kirakatokban, boltokban pihe-puha köntöst látok, vagy
végigsimítva rajtuk érezem a plüss bársonyos finomságát, máris összeáll
fejemben a kép, ahogy egy hideg, nyirkos este hazaérve, egy meleg zuhany után
köntösben kuporodok a kanapén, kezemben forró csokival és kedvenc filmemet
nézem. Persze sosem volt még ilyen. A realitás nem azt diktálja, hogy vegyek
magamnak köntöst. A melegvizes palack is csak a szekrényből tekintget kifelé,
nem nagyon volt még módja, hogy esetleg elbémberedett tagjaimat életre keltse.
Pedig olyan kötött kabátja van, amire mindig vágytam.
Van egy barátnőm, ahova csak
teheti, bicajjal jár. Egyszer volt egy meditációs élményem, ahogy lenge, hosszú
szoknyában bicajoztam, a szél kócolta a hajamat, happiness, sunshine. Ehhez
képest össz-vissz csak egy tavasz volt, amikor L bicajával jártam a városban,
egy férfi mountain bike, a mérete sem igazán volt hozzám illő. Nőcis cuccok
helyett praktikus sportosakat viseltem, miközben belül a meditációban
látottakra vágytam. Ki is néztem egy bicajt, de arra már nem került sor, hogy
megvegyem. Beláttam, hogy a kétkeréken közlekedés nekem körülményes lenne.
Általában sok mindent viszek magammal, szeretek elmélázni közlekedés közben, az
gyaloglás közben kevésbé veszélyes, és persze nagyon szeretek gyalogolni.
Virágos, színes, bohém ruhákra is
vágyom. L azt mondja rá, bölcsészes. Meg színes magas sarkú cipőkre, decens
ingekre, bolondos frizurára. Akkor a ruhatáram nagy része miért fehér pólókból,
fekete és fehér garbókból, sötét farmerokból áll? Egyszínű, jellemzően fekete,
fehér, kék és piros ruhák. Ingeim mondjuk, vannak, fehérek. Lapos cipő, dzseki,
semmi fakszni, néha egy-egy színes sálat a nyakamba tekerek. Megcsodálom a
boltok kirakatában és a leányzókon a csajos holmikat, vajon hol vették, én
miért nem találok rájuk és hordom őket. Asszem, az a bajom, hogy ha szert is
teszek ilyenekre, nem tudom viselni. De miért? Miért feszélyez?
El
kell ismerni, van, hogy az, amit szeretünk és élvezünk, nem azonos azzal, amit
élvezni szeretnénk. Ami igazán a sajátunk, arra találunk rá könnyebben, nem
fáraszt, nem kell rajta agyalni, kombinálni. Rengeteg dolog létezik, amit
szeretnék csinálni, számtalan elfoglaltság, amivel kapcsolatban azt érzem, de
jó lenne, ha érdekelne. De teljesen mindegy, milyennek szeretném tudni magam.
Én Én vagyok. És valójában szeretem magam ilyennek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése